Hosszabb támogatási periódus az egyetemistáknak

•  Fotó: Bencze Melinda

Fotó: Bencze Melinda

Második alkalommal hirdették meg végzős egyetemisták részére azt az ösztöndíjprogramot, amely anyagi támogatást biztosít a záródolgozatukban sepsiszentgyörgyi témát boncolgató hallgatóknak. A pénzbeli juttatás ezúttal négy hónapos periódusra szól.

Bencze Melinda

2014. december 03., 21:592014. december 03., 21:59

Az ösztöndíjprogram azoknak a – világ bármely részén felsőfokú oktatásban részesülő – diákoknak szól, akik sepsiszentgyörgyi állandó lakhellyel rendelkeznek, valamint diplomadolgozatuk, mesteri vagy doktori disszertációjuk témája valamiképp kötődik a megyeszékhelyhez, esetleg kutatásait a megyeszékhelyen kamatoztathatja.

Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere elmondta, az egyetemisták pályázatait december 2. és 23. között várják, illetve néhány módosítás is történik az előző, áprilisban meghirdetett programhoz képest. Mint magyarázta, a tavasszal meghirdetett ösztöndíjprogramban három hónapig részesültek anyagi támogatásban a felsőoktatásban tanulók, ezt az időszakot azonban ezúttal négy hónapra növelték. Zsigmond József önkormányzati képviselő, a program ötletgazdája elmondta, azért fontos korábban kiírni a pályázatot, mert a hallgatók többsége most dönti el, hogy milyen tematikában készíti el diplomadolgozatát. Ennek köszönhetően pedig már az elején úgy választhatnak, hogy az majd illeszkedjen a pályázati keretekbe.

A hallgatói ösztöndíjat első alkalommal idén tavasszal osztották ki. A szabályzat alapján három kategóriára osztva az alapképzésen végzők havi 300, a mesterisek havi 500, míg a doktorisok havi 1000 lejes támogatást kaptak három hónapon keresztül. A kiírásra akkor összesen tizenhatan jelentkeztek, közülük tizennégyen nyerték el az ösztöndíjat. A magyar, román és angol nyelven megírt, nyertes dolgozatok két ország hat városában tanuló hallgatójától érkeztek be, ezeket nyilvánosan a helyi önkormányzat soros tanácsülésen, október 30-án mutathatták be a diákok. Az első kiírás esetében 75 ezer lejt utaltak a nyertes hallgatók számlájára, ezúttal emelték az alapot, ugyanis 100 ezer lej áll rendelkezésre, amelyből legtöbb huszonöt pályázatot fognak támogatni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
Hirdetés