
Fotó: Both Ildikó
Nem történt még semmiféle előrelépés a sepsiszentgyörgyi Szakszervezetek Művelődési Házának ügyében. Az épület több mint nyolc hónapja lakat alatt van.
2013. augusztus 15., 13:582013. augusztus 15., 13:58
2013. augusztus 15., 13:592013. augusztus 15., 13:59
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat még 2012 végén indított kényszervégrehajtást az intézménnyel szemben, a ki nem fizetett, több mint félmillió lejes ingatlanadó-elmaradás miatt. Ennek nyomán a számlákat zárolták, a művelődési ház nem tudta fizetni alkalmazottait, illetve a víz-, áram- és gázszolgáltatás ellenértékét, ezért lakat került az épületre és a benne található, több száz személy befogadására alkalmas előadóteremre is. Ki kellett költöznie az ingatlanból a Háromszék Táncegyüttesnek és az M-Studio Mozgásszínháznak is.
A városháza szeretné megszerezni az épület tulajdonjogát, de a szakszervezeti szövetségek csak a működtetési jogot adnák át, amit az önkormányzat nem tud elfogadni, mert ilyen körülmények között nem tudna semmilyen beruházást eszközölni. Antal Árpád polgármester szerint az lehetne a megoldás, ha elárvereznék az ingatlant, így a város élhetne elővásárlási jogával, és vissza tudná kapcsolni az épületet a város kulturális körforgásába.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!