
Fotó: Nagy D. István
Holokauszt-emlékpark létesül Sepsiszentgyörgyön a megyeszékhely önkormányzata és a romániai zsidó közösség brassói szervezete kezdeményezésére.
2014. április 01., 21:202014. április 01., 21:20
Antal Árpád polgármester (képünkön) elmondta, a helyi önkormányzat a város költségvetéséből 35 ezer lejt különített el a park létrehozására, ezt a zsidó közösség tulajdonában lévő Vojkán utcai zsidó temetőben alakítják ki.
A tervek szerint a park közepén egy négyméteres kőobeliszket állítanak fel, melyet szomorúfüzekkel ültetnek körbe, ugyanakkor a parkban lesz még 52 fenyő, a második világégésben meggyilkolt 52 sepsiszentgyörgyi zsidó gyerek emlékére.
A parkot májusban avatják fel, amikor 70 éves évfordulója lesz annak, hogy a sepsiszentgyörgyi zsidókat lágerekbe hurcolták. Szintén az izraelita temetőben található egy, még az 1950–60-as években felállított emlékmű, ennek felújításáról később dönt az önkormányzat.
Levéltári adatok szerint 1944 májusában több száz zsidót gyűjtöttek össze a sepsiszentgyörgyi rendőrség székháza elé, majd egy hét múlva a szászrégeni gettóba szállították, onnan pedig a náci lágerekbe vitték őket, ahol a többségüket kivégezték.
A közkedvelt üdülőtelepen a következő időszakban meg kell szokni a munkagépek látványát. Bálványos utcáit aszfaltozzák, központi hídját újjáépítik, sőt a Sepsibükszád – egyben Szent Anna-tó – felé vezető út is felújítás előtt áll.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
szóljon hozzá!