A Kovászna megyei tanügyi szakszervezet tagjai október 28-án a kormánybiztosi hivatal előtt tiltakoznak. A kétórás tüntetés 13 órakor kezdődik és 15 óráig tart. Az akcióra megkapták már a hivatalos szervek engedélyét.
2013. október 23., 15:532013. október 23., 15:53
„29 különböző jogunktól fosztott meg a Boc-kormány, de a jelenlegi kormány sem változtatott az ügyünkön. Legalább öt alapvető jogunkat visszaköveteljük ezzel a tiltakozással” – mondta Nagy Gábor szakszervezeti elnök. Leszögezte: törvények vonatkoznak arra, hogy az ország költségvetésének 6 százaléka az oktatást illeti meg, de valójában soha nem érte el a 3,3 százalékot sem. „Nem kell ahhoz törnünk a fejünket, hogy ez mit jelent: ha mondjuk az ország költségvetése 100 lej, akkor abból 6 lej minket illet. Most vagy megsemmisítik az erre vonatkozó törvénycikkelyeket, vagy betartják. A harmadik lehetőség: Romániában vannak törvények, de nem érvényesek…” – tette hozzá a szakszervezeti bizalmi.
„Nézze, egy tanár fizetésének 20 százaléka utazásra megy el. Mintegy ezer tanár ingázik munkahelyére Kovászna megyében. Egy mesterképzéses tanár fizetése 840 lej, egy bolognai rendszerben végzett tanár kezdő fizetése 720 lej. Ebből átlag 200 lejt utazásra költ. Ez gyalázatos” – mondta Nagy Gábor.
Nagy Gábor portálunknak azt nyilatkozta, hogy összhangban az országos megmozdulásokkal október 28-án, hétfőn kétórás tiltakozást szerveznek, melyre maximum 50 személyt, az egyes háromszéki kerületek szakszervezeti vezetőit várják. A tiltakozó akciók forgatókönyve szerint Tanügyi Szabad Szakszervezet október 28-án, 29-én és 30-án Bukarestben, a kormány épülete, valamint a kormányzó szociál-liberális Unió (USL) székháza előtt áll sztrájkőrséget. November 6-án Bukarestben vonulnak fel az ország összes szakszervezeteinek képviselői. Erre a megmozdulásra 50 ezer embert várnak. Kovászna megyét ezúttal 56 személy képviseli majd.
Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.
Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.
A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.
Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.
A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
szóljon hozzá!