
Fotó: illusztráció
Az erdővidéki községek vannak leginkább kitéve a terménytolvajok garázdálkodásának, de Sepsiszéken is szép számban akadnak olyanok, akik más földjét fosztogatják. A rendőrség szerint a helyieknek is szerveződniük kell a lopások visszaszorításért.
2013. október 08., 20:272013. október 08., 20:27
A legtöbb jelzés Bölön és Vargyas községből érkezik, miszerint a földekről gyakran eltűnnek a termények, illetve a legelőket is „megdézsmálják” – tájékoztatott Ioan Popa, a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője. A parancsnok szerint Erdővidéken jóval gyakoribb a jelenség, mint a megye többi térségében, de a Sepsiszentgyörgy környékén lévő községekben is gyakran találkoznak hasonló esetekkel. A legkevesebb lopást Kézdiszéken tapasztalják. Popa szerint a jelenség ellen kizárólag az önkormányzatokkal közösen tudnak fellépni. Zágon esetében máris van egy pozitív példa erre, ugyanis a helyi képviselő-testület hozott egy döntést, amely az esti órákban és éjszaka megtiltja a község területén a szekérrel való közlekedést. Így könnyebben kiszűrhetők azok, akik úgymond „görbe utakon járnak”, mivel a becsületes polgárok betartják a tilalmat. Popa ugyanakkor elismételte korábbi álláspontját, hogy a rendőrségnek nincs kapacitása minden egyes lopás lefüleléséhez, ezért az egyetlen jó megoldás az lenne, ha a helyiek őrséget szerveznének a közutakon, vagy akár a földeken.
A parancsnok beszámolt arról is, hogy az Előpataki és Árapataki roma közösség tagjai – akiket gyakran kaptak terméslopáson – újabban a Brassó megyei földekre járnak. A háromszéki rendőrség ennek visszaszorítására közös akciókat is szervez a szomszédos megye hatóságával. A rendőrség egyébként leggyakrabban szállítás közben tudja lefülelni a tolvajokat. „Nem értem, hogy az elkövetők miért a betakarítatlan terményt akarják elvinni, amikor a burgonyaföldeken a kiszedést követően rengeteg az olyan hulladékpityóka, amit a terület tulajdonosa valószínűleg engedne összeszedni. Úgy tűnik, egyesek inkább kockáztatnak\" – vélekedett a rendőrparancsnok.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!