
Fotó: Bús Ildikó
Vékony hóréteg borította hétfőn reggel az utakat Sepsiszentgyörgyön, a Tega Rt. azonban felkészült a téli útkarbantartásra. Megvásárolták a szükséges oldatokat és új munkagépet is beszerezték.
2014. november 24., 11:142014. november 24., 11:14
Havazás fogadta hétfőn reggel a sofőröket, az utak pedig nedvesek, csúszósak voltak a kora reggeli csapadéktól. A közlekedésben elővigyázatosságot igényelnek az útviszonyok, a hómentesítésre pedig felkészült a helyi köztisztasági vállalat, a Tega Rt.
Székely Kincső a vállalat munkatársa elmondta: a cég felkészült a téli időszakra, várták a havazást, az igazgató tájékoztatása szerint már vásárolják a sót és folyamatosan töltik fel a készletet. Ugyanakkor, egy új hóekét is vásároltak, amire azért volt szükség mert idéntől a Sugásfürdő felé vezető útszakaszt is a Tega Rt. munkatársai takarítják. A köztisztasági cégnél közel negyven munkás dolgozik téli időszakban az utakon, a vállalat hét hóekét és négy homokszórót vet be az utak takarítására.
Máthé László, a köztisztasági vállalat operációs igazgatója kérésünkre elmondta: a fent említett munkagépek mellett hat kicsi járdaseprő gépet is használnak, valamint négy automata sószóró gépet és két tartályautót, amelyek folyékon calcium-kloridot szórnak az utakra. A tartályok egyébként 8 és 2 köbméteresek.
Tóth Birtan Csaba igazgató tájékoztatása szerint, a takarítási vállalat felkészült a télre és a hóeltakarításra, a munkagépek használata mellett, csúszásgátló anyagokkal feltöltött ládákat is kihelyeztek a város különböző pontjaira.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
A mai igényeknek megfelelő szabadidős és ifjúsági központot építene Kovászna Megye Tanácsa Zabolán. A Csipkés tábor jelenlegi főépületének helyére megálmodott létesítményt 3,5 millió eurós uniós támogatással valósítanák meg.
Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.
Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.
A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.
A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.
A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.
szóljon hozzá!