Hasznosnak bizonyult a vidéki rendőrőrsök visszaállítása

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

A bűnüldözés és bűnmegelőzés szempontjából hasznosnak bizonyult, hogy a belügyminisztérium a falusi rendőrőrsök visszaállítása mellett döntött – legalábbis Háromszéken, ahol a hatóságok szerint a problémás térségekben javulás mutatkozik.

Nagy D. István

2013. október 08., 17:502013. október 08., 17:50

Ioan Popa, a Kovászna Megye Rendőr-főkapitányság parancsnoka (felvételünkön) kedden, újságírói kérdésre válaszolva számolt be arról, hogy a vidéki rendőrőrsök újbóli üzemelése óta jelentős javulást tapasztaltak a bűncselekményt elkövetők elfogása és a bűncselekmények számának csökkentése terén – ezt tükrözik az idei év első kilenc hónapjára vonatkozó statisztikai adatok is. A parancsnok szerint a helyiek nagyobb bizalommal fordulnak a településeken, illetve a községközpontokban állandó jelleggel szolgálatot teljesítő rendfenntartókhoz, mint azokhoz, akik például Sepsiszentgyörgyről jártak ki a községekbe.

Popa szerint számukra külön jó hír, hogy elsősorban a megye problémás településein – például Előpatakon és Árapatakon – figyelhető meg számottevő változás. A rendőrparancsnok ugyanakkor elmondta, kollégáinak sok esetben jelentéktelen kárt okozó lopásokkal van dolguk a testi sértések, enyhébb erőszakos cselekedetek mellett. A lopások esetében is kénytelenek vizsgálati iratcsomót összeállítani, mivel Romániában nem létezik olyan előírás, amely a megélhetési bűnözésen belül megállapítana egy olyan alsó határt az okozott kár függvényében, ameddig nem szükséges eljárást indítani. Ezért minden esetet fel kell dolgozniuk, de az említetteket általában úgy továbbítják az ügyészségnek, hogy nem javasolják bűnvádi eljárás indítását.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés