Kovászna megyében eddig kétszáz önkéntessel csatlakoznak az ország egyik legnagyobb civil erdősítési akciójához szombaton.
2015. november 09., 22:042015. november 09., 22:04
A bukaresti EcoAssist Egyesület szervezésében jön létre az az országos szintű erdősítési akció, amely a Plantăm fapte bune, azaz Jó tetteket ültetünk nevet viseli. Növelni szeretnénk az erdősített területeket 2015-ben, szombattól tehát megvalósítjuk az ország legnagyobb erdősítési akcióját – tájékoztatnak a program háromszéki koordinálói, a Fiatal Erdélyi Vállalkozók Egyesületének tagjai.
A kezdeményezés során 21 megyében indul el egyidejűleg az erdősítés, a cél 1 millió csemete ültetése. Tízezer fenyőcsemetét ültetnének el Háromszéken, ehhez még mindig várják az önkéntesek jelentkezését. Az akcióban részt vevők számára a szerszámokat, a meleg ebédet és az ivóvizet biztosítják, illetve a szervezők autóbuszokat is indítanak Sepsiszentgyörgyről, Barótról, illetve Kézdivásárhelyről. Felhívják ugyanakkor a figyelmet, hogy az önkéntesek a tevékenységnek, valamint az időjárásnak megfelelő öltözettel rendelkezzenek a szombati napon, így ajánlott például a bakancs, a réteges öltözet, az esőkabát, a sapka, valamint a kesztyű viselete. Mindemellett előnyös lehet egy kisebb méretű táska is, amelybe vizet, higiéniai kellékeket, csokit, szendvicset vagy gyümölcsöt pakolnak a kezdeményezéshez csatlakozók. További információk, valamint jelentkezés Dávid Andrea kapcsolattartó személynél lehetséges a 0748-300.142-es telefonszámon.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
szóljon hozzá!