A telt házas ünnepi időszak után kissé nyugodtabb periódus köszöntött a háromszéki panziósokra, de vendégekben továbbra sincs hiány. A sípályák közelében lévő vendéglátó egységekben nagy a forgalom hétvégeken, míg máshol különböző rendezvények szervezésével próbálják odacsalogatni a turistákat.
2014. február 03., 13:102014. február 03., 13:10
A havazás nagyot lendített a sípályák közelében működő panziók forgalmán, hétvégén telt ház van, máshol különböző színes, érdekes, turistacsalogató rendezvényeket szerveznek – magyarázta Daragus Attila. A háromszéki Faluturisztikai Egyesület elnöke szerint a farsang időszaka, a kilencedik kiadásához érkezett Bálványosfürdői Disznótoros Fesztivál, a Valentin-nap és március 8. mind olyan alkalmak, amikor megtelnek a panziók.
„A pangás március végén áll be, és eltart április végéig. Ekkor szoktuk elvégezni a szükséges javításokat, a festést, meszelést, valamint az alkalmazottak is ekkor mennek szabadságra. Ebben a periódusban szervezik meg a turisztikai vásárokat Budapesten és Bukarestben. A részvétel fontos, megpróbálunk minél vonzóbb csomagokat összeállítani. Ez az egy hónap felkészülés a nyári szezonra” – összegezte Daragus.
Az elmúlt évet várakozáson felül zárták, nagy volt a forgalom, s bár későn indult a nyári szezon, a július- augusztusi időszak minden háromszéki panzióban telt házas volt. A vendéglátók abban bíznak, hogy 2014-ben sikerül még több turistát Háromszékre csalogatni.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
szóljon hozzá!