
Fotó: Nagy D. István
A Székelyföld fejlesztési régió létrehozása érdekében kiírandó térségi referendumról is döntenek a Kovászna megyei képviselő-testület tagjai a csütörtöki soros ülésen.
2013. november 13., 16:182013. november 13., 16:18
A korábbi bejelentéseknek megfelelően a december 8-án megszervezendő referendumra vonatkozó határozattervezet is szerepel Kovászna Megye Tanácsának november 14-én, azaz csütörtökön megrendezendő soros ülésének napirendi pontjai között. Tamás Sándor elnök múlt héten jelezte, hogy a tervezet mindenképp a testület elé kerül, és felszólította mások mellett a román nemzetiségű testületi tagokat is, hogy amennyiben lehetséges, támogassák azt.
Mint ismeretes, az RMDSZ hat megyében tervezi a megyei önkormányzatok révén, hogy népszavazást írjanak ki arról, hogy a helyiek szeretnének egy megadott fejlesztési régióhoz tartozni. Hargita, Kovászna és Maros megyék esetében az urnákhoz járulóknak arra a kérdésre kell válaszolniuk, hogy szeretnék-e ahhoz a fejlesztési régióhoz tartozni, amelyet a három említett közigazgatási egység alkot, és ennek az entitásnak a központja Marosvásárhely legyen.
A magyar politikai alakulatok helyi szervezetei már több rendben is jelezték, hogy támogatják ezt a kezdeményezést, így várhatóan Háromszéken nem lesz akadálya annak, hogy a vonatkozó önkormányzati határozat megszülessen. A törvényes előírások értelmében ugyanakkor a határozat-tervezet elfogadása esetén a kormánybiztosnak joga van megtámadni a döntést, törvényességi érvek mentén.
A megyei önkormányzat már a szükséges összeget is előirányozta a népszavazás megszervezésére, erre a célra 300 ezer lejt különítve el.
Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.
A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.
Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.
A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
szóljon hozzá!