
Már novemberben meghirdetnék a hallgatói ösztöndíjat, amelyre sepsiszentgyörgyi lakhellyel rendelkező, felsőoktatási tanulmányukat végző diákok pályázhatnak. Az ösztöndíjat első alkalommal elnyert hallgatók várhatóan hónap végén mutatják be dolgozatukat.
2014. október 16., 22:152014. október 16., 22:15
2014. október 16., 22:542014. október 16., 22:54
Még októberben módosítanák azt a tanácshatározatot, amelyet idén márciusban fogadott el Sepsiszentgyörgy önkormányzati képviselő-testülete, és amely a megyeszékhelyi lakhellyel rendelkező, egyetemi tanulmányaikat végző hallgatóknak kínál ösztöndíjat. Zsigmond József, önkormányzati képviselő, valamint a program ötletgazdája megkeresésünkre elmondta, reményei alapján már novemberben megtörténhet az ösztöndíj kiírása. Mint magyarázta, azért lenne fontos ezt megtenni, mivel a hallgatók többsége most dönti el, hogy milyen tematikában készíti el diplomadolgozatát, így pedig már az elején úgy választhatnak, hogy az majd illeszkedjen a pályázati keretekbe.
A módosítási javaslatok között szerepelni fog a doktori képzést végzőket érintő kritériumrendszer differenciálása is. Zsigmond József elmondta, erre azért van szükség, mert az alap-, valamint a mesteri képzést végző diákok záróvizsgája hasonló módon zajlik, ám a doktorisok lényegesebben átfogóbb kutatásokat végeznek, mindez pedig eltérő rendszer alapján történik. „Ezen módosításokhoz igazából az idén tavasszal zajlott pályáztatási rendszer alkalmával szerzett tapasztalatokat szeretnénk felhasználni úgy, hogy azzal könnyítsük a hallgatók munkáját” – magyarázta az ötletgazda.
Mint ismeretes, a hallgatói ösztöndíjat első alkalommal idén tavasszal osztották ki, erre azon sepsiszentgyörgyi lakosok pályázhattak, akik a világ bármely részén felsőoktatásban végző diákok, továbbá a megyeszékhellyel kapcsolatosan készítik záródolgozatukat. A szabályzat alapján három kategóriára osztva az alapképzésen végzők havi 300, a mesterisek havi 500, míg a doktorisok havi 1000 lejes támogatást kaptak három hónapon keresztül. A kiírásra akkor összesen tizenhatan jelentkeztek, közülük tizenegyen nyerték el az ösztöndíjat. A korábban ösztöndíjprogramban résztvevők dolgozatait nyilvánosan is bemutatják, Zsigmond József elárulta, erre előreláthatólag október 30-án, csütörtökön, a helyi önkormányzat soros ülésének keretén belül kerül sor.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!