Halálos kimenetelű motoros baleset történt keddre virradóan a Kovászna megyei Szentkatolna környékén.
2012. május 22., 12:282012. május 22., 12:28
A 37 éves M.L., jogosítvánnyal nem rendelkező férfi a 121F jelzésű megyei úton haladt egy kismotorral Hatolykáról Szentkatolna felé, amikor az egyik balkanyarban elvesztette uralmát a jármű felett és nekiütközött a 90-es számú ház kerítésének – áll a Kovászna Megyei Rendőr-felügyelőség keddi közleményében. A becsapódás olyan erős volt, hogy a fiatalember azonnal életét vesztette. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy a kismotor P.CS. nevére van bejegyezve. A baleset körülményeinek tisztázása érdekében a rendőrség folytatja a kivizsgálást.
Kovászna megyébe látogatott szerda délután Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter, aki az árvízhelyzetről tájékozódott Dobollón, Márkosréten és Kökösbácsteleken. Kritikus a helyzet, a következő 24 óra döntő lesz – véli a tárcavezető.
Jelenleg is több településen avatkoznak be a hatóságok az intenzív esőzések okozta áradások miatt Kovászna megyében. A megye több pontján is kritikus a helyzet, utakat árasztott el a víz, illetve lakóingatlanokat is veszélyeztet az árvíz.
További forgalmi korlátozásokra lehet számítani Háromszéken az áradások miatt, hiszen a folyók és patakok vízszintje jelentősen megemelkedett, és több útszakasz járhatatlanná vált az elmúlt órákban lehullott kiadós csapadék miatt.
Egy tűt sem lehetett volna leejteni a kézdivásárhelyi Kosztándi Galériában hétfőn délután. Ekkor mutatták be a közismert képzőművész-házaspár életművét összegző és elemző, Deák Ferenc Loránd művészettörténész által jegyzett albumot.
A heves esőzések próbára tették a Kovászna megyeieket is: a folyók áradásnak indultak, utak tűntek el, termőföldek kerültek víz alá. Az áradat törmeléket, szemetet hozott magával, az emberek folyamatosan küzdenek az otthonaik megóvásáért.
Hiába az erőfeszítés, a háromszékiek nem tudják tartani a lépést a természettel. A Feketeügy megáradt, Szentivánlaborfalván már elmosta a frissen épített utat, Kökösbácsteleken pedig a Tatrang lépett ki a medréből, néhol a gát szintjét is meghaladta.
A megáradt Feketeügy már a rétyi híd tartógerendáira gyakorol nyomást, és a vízszint még tovább növekedhet.
Forgalmi korlátozásokra lehet számítani Háromszéken az áradások miatt, hiszen az elmúlt órákban lehullott kiadós csapadék következtében a folyók és patakok vízszintje jelentősen megemelkedett, és több útszakasz járhatatlanná vált.
Túl magas a Feketeügy-folyó vízszintje, ezért félő, hogy elárasztja a közelben lévő házakat. Mintegy száz embert menekítenek ki a Kovászna megye tűzoltóság segítségével Kökösbácsteleken.
Aggasztóan megnőtt a medveészlelések száma az elmúlt hetekben Kovászna megyében – közölte Ráduly István prefektus keddi sajtótájékoztatóján. Mint kiderült, idén már 28 medvét kilőttek Háromszéken az engedélyezett 54-ből.
szóljon hozzá!