
Fotó: fotó: Bartos Lóránt
Két személy vesztette életét egy közúti balesetben a háromszéki Nyújtódon csütörtökön reggel.
2013. augusztus 01., 13:062013. augusztus 01., 13:06
2013. augusztus 02., 19:062013. augusztus 02., 19:06
Tóth Zsigmond, a Kovászna Megyei Rendőr-felügyelőség szóvivője a Székelyhon.ronak elmondta, egy Olaszországban bejegyzett személygépkocsi Kézdivásárhelyről Bereck irányába haladt, Nyújtódra beérve az autó sofőrje elaludt és átsodródott a szembejövő sávra, ahol frontálisan ütközött egy Galac megyei teherautóval. A személygépkocsi mindkét utasa – egy 57 éves férfi és egy 55 éves nő – a helyszínen életét vesztette. Tóth Zsigmond szerint az áldozatok Olaszországban dolgozó román állampolgárok.
A helyszínen egy VW Polo kisautót találtunk, a sebességmérő mánusa 60 km/óra jelzést mutatott. A rendőrök szerint a nyergesvontató a megengedettnél nagyobb sebességgel haladt, a kisautó elejét gyakorlatilag leborotválta, így C. Gheorghenak, és nejének, T. Gheorhgenak esélye sem volt a túlélésre. A 45-ös házszám előtt történt baleset színhelye tele volt szórva a kisautóból származó alkatrészekkel és a külföldről hozott ajándékokkal. Az utat a készenléti felügyelőség munkatársai homokkal szórták meg, ugyanis üzemanyag és olaj folyt ki a nyergesvontatóból. A forgalmisták a két elhunyt lányát várták, hogy a személyi iratokat át tudják adni.
„Ma, amikor újra háborog a világ, amikor a szomszédban háború darál, álljunk meg egy percre a Donnál.” Iochom Zsolt versének sorai a 83 évvel ezelőtti tragédia szereplőire való szombati megemlékezésen hangzottak el a katrosai kettős keresztnél.
Nyomozást indított a Kovászna megyei rendőrség minősített lopás gyanúja miatt, miután a szitabodzai rendőrök több falopási esetről értesültek.
Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.
Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.
Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.
A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.
Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.
A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
szóljon hozzá!