Háborognak a kutyatartók az Olt parti legeltetők miatt

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

Folytatódik a harc a sepsiszentgyörgyi kutyatartók és a megyeszékhely területén nyúló Olt partszakaszon legeltetők között. A hatóságoknak nem igazán van mit tenniük, mivel a legeltetés nagyjából magánterületen történik.

Nagy D. István

2013. június 18., 18:062013. június 18., 18:06

2013. június 18., 18:092013. június 18., 18:09

Portálunk több olvasója is jelezte, hogy komoly gondjuk akadt már több rendben az Olt parton legelő juhnyájakkal, illetve esetenként a kicsapott szarvasmarhákkal. Az érintettek elmondása szerint már több rendben jelezték az önkormányzat irányába, hogy a tömbházakban tartott kutyák esetében a gazdiknak nincs más lehetőségük a kedvencük „megmozgatására”, mint az Olt partja, hiszen a város parkjaiba tilos kutyával belépniük, viszont a nyájak, illetve az azokat kísérő kutyák miatt igencsak kalandosak ezek a séták.

Érdeklődésünkre Antal Árpád polgármester kifejtette, tudomásuk van a problémáról, amely nem új keletű, de sajnos az említett területek közül egy sincs önkormányzati tulajdonban, sőt nagy részük magánkézben van, és a városházának nincs jogi lehetősége, hogy megtiltsa a legeltetést ezeken. Az árterület egy része ugyan a vízügyi hatósághoz tartozik, de ők sem tudnak annál többet tenni, mint elkergetik a juhokat és teheneket legeltetőket, amire nem igazán van kapacitásuk. A polgármester rámutatott, hogy a telkek tulajdonosaival sincs mit kezdeniük, hiszen ha az illető legelőként tüntette fel a területet, így nem sért törvényt, és hogy kinek biztosítja azt, az már teljeséggel a szerződő, megállapodó felekre tartozik. A városrendészeti terv megváltoztatása olya módon, hogy szigorítsák az állattartást, legeltetést, nem éppen egyszerű, hiszen ezzel a megyeszékhely azon polgárait is sújtanák, akik kapcsán nem merülnek fel problémák.

Hadnagy István, a helyi rendőrség vezetője megerősítette az elöljáró álláspontját, hozzátéve, hogy ők csak abban az esetben léphetnek fel, ha például a juhászkutyák megtámadnak valakit, a hatáskörük viszont nem terjed ki a legeltetők eltávolítására, főképp a magánterületekről. A vízügy hatáskörébe tartozó részen pedig ritka, hogy nyájak jelenjenek meg vagy huzamosabb ideig ott tartózkodjanak, és nem is érkezett hozzájuk ilyen jellegű bejelentés. Hadnagy szerint az állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági igazgatóság tud esetenként fellépni a juhászokkal szemben, de amint azt Sikó Barabási Sándor főállatorvostól megtudtuk, ők legtöbb azt tudják ellenőrizni, hogy az állatok egészségesek-e, be voltak-e oltva, de csak írásos feljelentés alapján. Sikó Barabási hozzátette, hogy az állatok tulajdonosai, főképp a juhászok ráadásul sok esetben ellenségesen is fogadnak minden ellenőrző hatóságot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 18., vasárnap

Az Olt jegén is átkeltek, hogy a magyar hazát szolgálhassák

Az 1940-es második bécsi döntéssel Székelyföld határvidékéről nem minden magyar került a visszacsatolt Észak–Erdélybe. Sokan a befagyott Olt jegén átszökve jelentkeztek a haza szolgálatára, és voltak, akik sosem tértek vissza a fagyos Szibériából.

Az Olt jegén is átkeltek, hogy a magyar hazát szolgálhassák
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Emlékezés a Katrosában a doni áttörés áldozataira

„Ma, amikor újra háborog a világ, amikor a szomszédban háború darál, álljunk meg egy percre a Donnál.” Iochom Zsolt versének sorai a 83 évvel ezelőtti tragédia szereplőire való szombati megemlékezésen hangzottak el a katrosai kettős keresztnél.

Emlékezés a Katrosában a doni áttörés áldozataira
2026. január 17., szombat

Mintegy tíz köbméter faanyagot loptak el Dobollópatakán

Nyomozást indított a Kovászna megyei rendőrség minősített lopás gyanúja miatt, miután a szitabodzai rendőrök több falopási esetről értesültek.

Mintegy tíz köbméter faanyagot loptak el Dobollópatakán
2026. január 17., szombat

Jogerősen elítélt fiatalt fogtak el a rendőrök

Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.

Jogerősen elítélt fiatalt fogtak el a rendőrök
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Akik védelmezik, és akik magukra hagyják a kutyákat a téli, fagyos időben

Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.

Akik védelmezik, és akik magukra hagyják a kutyákat a téli, fagyos időben
2026. január 16., péntek

Sepsiszentgyörgyön csökkentik a garázsok bérleti díját, de csak egy feltétellel

Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.

Sepsiszentgyörgyön csökkentik a garázsok bérleti díját, de csak egy feltétellel
2026. január 16., péntek

„Meg szeretnék gyógyulni, élni akarok!” – segítséget kér a szívbetegséggel küzdő férfi

A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.

„Meg szeretnék gyógyulni, élni akarok!”  – segítséget kér a szívbetegséggel küzdő férfi
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Felborult egy traktor Kovászna megyében, a vezetője életét vesztette

Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.

Felborult egy traktor Kovászna megyében, a vezetője életét vesztette
2026. január 16., péntek

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken

A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken
2026. január 15., csütörtök

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek

Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek
Hirdetés