
Fotó: Vargyasi Levente
Kovászna Megye Tanácsának hétfői ülésén jóváhagyták a Brassó megyével, Brassó városával és Sepsiszentgyörggyel kötendő társulási határozatot, amely szerint közösen hoznak létre egy gyorsforgalmi típusú megyei utat a két megyeszékhely között.
2013. december 23., 17:482013. december 23., 17:48
Az önkormányzatok többek között a jövőben megnyíló új európai uniós költségvetési keret regionális fejlesztési alapjából pályázzák meg az út kivitelezését. A pályázat felelőse Brassó Megye Tanácsa lesz.
A négy önkormányzat közösen tervezi, hogy gyorsforgalmi típusú megyei utat épít ki Sepsiszentgyörgy és Brassó között. Az Illyefalva felé tervezett úton a Brassó megyében épülő repülőtér körgyűrűjéhez lehet majd eljutni. „Egyik nagy prioritásunk, hogy az épülőben levő brassói repülőtérhez, illetve az onnan szétágazó utakra és a majdani autópályákra mi, háromszékiek, székelyföldiek is gyorsan el tudjunk jutni” – mondta el a Székelyhonnak Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsa elnöke.
Kovászna megyében egyébként Sepsiszentgyörgy, Illyefalva, illetve Aldoboly településeket érinti a tervezett munkálat. Az elképzelések szerint az út kikerüli majd a településeket, továbbá Kovászna megyében közel tizenegy kilométer megyei utat érint ez a beruházás, ehhez még hozzájön a Sepsiszentgyörgyöt körbevevő gyűrű – tájékoztat a megyei önkormányzat sajtóirodája. A Brassó fele vezető egysávos megyei úton naponta több mint kétezer autó halad át, az előrejelzések szerint ez a szám tíz év alatt megduplázódik. Brassót Sepsiszentgyörgy felől a 12-es országúton is meg lehet közelíteni, ez azútszakasz azonban egyike a legforgalmasabb utaknak, hiszen ez köti össze Brassót Moldvával.
A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
szóljon hozzá!