Gyermek és ifjúsági néptáncegyüttesek találkoznak Perkőn

•  Fotó: Bartos Lóránt

Fotó: Bartos Lóránt

Tizedik alkalommal szervezik meg a gyermek és ifjúsági táncegyüttesek találkozóját június 13–14. között a kézdiszentléleki Perkőn. A rendezvényre harmincnyolc, Románia több megyéjéből és Magyarországról érkező táncegyüttest várnak.

Bencze Melinda

2015. június 04., 18:142015. június 04., 18:14

A Kovászna Megyei Művelődési Központ és Kovászna Megye Tanácsa közös szervezésében kerül megrendezésre június 13–14. között a Perkő Gyermek és Ifjúsági Táncegyüttesek Találkozójára a Háromszéken található Perkőn – tájékoztat Péter Orsolya, a művelődési központ munkatársa. Mint fogalmaz, a találkozó célja lehetőséget teremteni a székelyföldi gyermek-, illetve ifjúsági néptáncegyütteseknek a bemutatkozásra és kapcsolatteremtésre annak érdekében, hogy megélhessék a magyar néptánc örökségének gazdagságát és sokszínűségét. Összesen 38 együttes lép fel, ebből 21 Háromszékről, 9 Hargita, kettő Maros, míg egy Bákó megyéből érkezik.

Az említett táncegyütteseket leszámítva magyarországi vendégelőadókat is várnak. Visszatérő vendégei lesznek az idei találkozónak a kisújszállási Garaguly és Karakasok Gyermek Néptáncegyüttesek, valamint Perkőre érkezik a törökszentmiklósi Hagy-Ma Gyermek Néptáncegyüttes és a fegyverneki Annaházi Gyermek Néptáncegyüttes is. A programban szerepelnek még a magyarországi Kolompos együttes és Téka zenekar, a kolozsvári Tokos zenekar koncertjei, valamint a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes a Sóvidéki kalapács című előadásával. Ennek megfelelően tehát 13-án 11 órától a Kolompos együttes A Pünkösdi királykisasszony mesejátéka nyitja a fellépés-sorozatot, ugyanakkor mindkét este táncház zárja a napi programokat, amelyek között népi játékok és kézműves foglalkozások is szerepelnek. Rossz idő esetén a rendezvényt a kézdiszentléleki Petőfi Sándor Művelődési Házban tartják, a rendezvényen való részvétel ingyenes.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
Hirdetés