Gyere haza program: másodjára bejöhet

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

Mintegy két hónapja hirdette meg újra Sepsiszentgyörgy önkormányzata a Gyere Haza elnevezésű, főképp értelmiségi fiatalokat célzó programot. A négy éve egyszer már elindított otthonteremtő elképzelés most jóval előnyösebb feltételekkel jelentkezik.

Nagy D. István

2013. december 02., 15:002013. december 02., 15:00

A megyeszékhely képviselő-testülete szeptember végén bólintott rá arra a határozatra, amely a program újbóli elindítását célozta. Mivel az akkor elfogadott feltételek jóval előnyösebbek, mint az előző alkalommal felállítottak, Antal Árpád polgármester is úgy véli, most sikere lehet a kezdeményezésnek. 2009-ben ugyanis, noha igen sokan feliratkoztak a várólistára, végül összesen csak két, egyelőre lakatlan ház épült fel, egynek pedig az alapozásánál tartanak. Összesen hét szerződés kötettett meg, miközben a jelentkezők száma meghaladta a negyvenet. A program elbukásának egyik oka az volt, hogy azon fiatal értelmiségi házastársak, akik élni akartak a lehetőséggel, több mint a felét fel kellett mutatniuk a majdani lakóház értékének. Ez a feltétel most tíz százalékra lett mérsékelve.

Csak 300 négyzetméter

Az önkormányzat akkor is, akár csak most, ingyenes haszonbérben bocsátotta a kérelmezők rendelkezésére a telket, valamint a ház terveit. A telket illetően sokak számára visszásnak bizonyult, hogy ez egy jogszabályi korlátozás miatt legtöbb 300 négyzetméteres lehet. Ezért ez az előírás megmaradt, viszont Antal Árpád elmondása szerint azzal igyekeznek vonzóbbá tenni a lehetőséget, hogy a családok további területet bérelhetnek az önkormányzati tulajdonból.

A további igénylési feltételek érdemben nem változtak, azaz mindkét házastársnak 35 éven alulinak kell lennie a kérvény benyújtásakor, helyi lakosoknak kell lenniük, avagy közjegyző előtt tett nyi­latkozatban kell vállalniuk, hogy hazatérnek, a Sepsiszentgyörgyön leélt éveiket igazolniuk kell. Egyedülállók is jelentkezhetnek, viszont az alapfeltételeknek megfelelők esetében előnyt jelent, ha házastársak jelentkeznek, amint azt is, ha többgyerekes családról van szó. A legfontosabb szelekciós kritérium ugyanakkor a felsőfokú végzettség.

A kiválasztott jelentkezőknek egy éven belül el kell indítaniuk az építkezést, illetve három éven belül befejezni azt. A telek tíz év után megvásárolható az önkormányzattól. Az újonnan meghirdetett programra a jelentkezési határidő december 20-a. A régebben benyújtott kérvényeket is meg kell újítani, különben visszautasítják azokat. Az érdeklődés most is számottevő.

Közel a cigánytelep

A Sugásfürdő felé vezető út mentén található telkek egyik problémája, amint azt Antal Árpád is elismerte, hogy az Őrkő és az ottani cigánytelep közelében találhatóak. A közbiztonság problémája tehát egyike a megoldásra váróknak. Az elöljáró szerint a tervekben mások mellett térfigyelő kamerák felszerelése szerepel, illetve más elképzelésekkel is igyekeznek biztonságossá tenni a környéket. Ide tartozik ugyanakkor az is, hogy szintén az Őrkőről az ott tartott lovak és más háziállatok pontosan ezekre a telkekre vannak kicsapva. Ennek kapcsán Antal Árpád elmondta, hogy már lépéseket tettek annak érdekében, hogy a lovakat az Őrkőről kiszorítsák, és már készül az a határozattervezet, mely révén a szekerek közlekedése teljességgel tiltott lesz a megyeszékhelyen. A polgármester hozzátette, mivel az önkormányzatnak is szándéka, hogy szolgálati lakásokat építsen a terület egy részén, így a közbiztonság tekintetében valószínűleg nem lesznek gondok.

A város egyébként már megoldotta a közművesítést, és a belső utakat is lekövezte, ezekre drágább burkolat csak a házak felépülte után kerül. Ami a Őrkőre néző kilátást illeti, Antal Árpád elmondta: sajnos ezzel egyelőre nincs mit kezdeniük, az önkormányzat csak ezen a városrészen rendelkezett erre a célra felhasználható területtel. Az elöljáró ugyanakkor úgy véli, idővel ez a helyzet is javulni fog.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken

A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek

Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek
2026. január 14., szerda

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya

Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya
2026. január 14., szerda

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos

Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos
2026. január 14., szerda

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében

2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében
2026. január 13., kedd

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét

Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál

Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál
2026. január 13., kedd

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón

A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón
2026. január 12., hétfő

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán

Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán
Hirdetés