
Max Frisch svájci drámaíró Ha egyszer Hotz úr dühbe gurul című egyfelvonásos bohózatát viszi színre vasárnap este 7 órától a kézdivásárhelyi Városi Színház.
2012. március 29., 18:562012. március 29., 18:56
Erdély legfiatalabb teátrumában az évad ötödik bemutatóját Zakariás Zalán rendező, a sepsiszentgyörgyi Tamás Áron Színház művészeti vezetője állította színpadra. Max Frisch darabja a groteszk humorra épít, az illúziómentes színház gyöngyszeme. A szkeccsben az intellektus és kiszámíthatóság megtestesítője, egy enyhén rövidlátó doktor tudományos pontossággal rombolja szét precízen felépített életét.
Zakariás Zalán érdeklődésünkre elmondta, az adott lehetőségeket felmérve választott darabot, olyan műre volt szükség, amelyet a fiatal és kis létszámú társulattal a gyakorlatban meg lehetett valósítani. Az előadás a címszereplő problémájára fókuszál, amint a tehetetlenség érzése eluralkodik rajta, amikor megcsalják és ő nem tud mit kezdeni ezzel a fájdalommal, fogalmazta meg a rendező. A polgárpukkasztó darabban felvetődik a kérdés, mi értelme a házasságnak, ha a felek a társadalom és önmaguk előtt is szerepet játszanak. „A darab az őrületről is szól, a megcsalt férfi dühbe gurul, két bútorszállító segítségével szétrombolja lakását, majd beáll a francia idegenlégióba, ám valójában ez is csak egy újabb felvett szerep, hiszen az intellektuális habitusától távol áll” – magyarázta a rendező.
A darab újdonsága a közvetlen nyelvezete, a címszereplő kilép a szerepéből, a színpadról leszáll a nézőtérre és közvetlenül a nézőnek mondja el mit miért tesz, mint egy titkos naplóban vall a gondolatairól, a mozgatórugóiról. A kézdivásárhelyi Vigadó művelődési ház patinás játéktere szervesen illeszkedik a darabhoz.
A groteszk bohózat díszletét és a jelmezeket György Eszter tervezte, a zenét Ardeleanu Daniel állította össze, a szerepeket Dávid Péter, Gulácsi Zsuzsanna, Kófity Annamária, Lung László Zsolt, Molnár Orsolya, Orbán Levente, Veres Előd játsszák.
Március 4-én, szerdán 18 órakor a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMÜK) megnyílik a Nyomtatás folyamatban – Magyar kortárs grafika síkban és térben című kiállítás.
Megrongálták a nemrég felszerelt jelzőlámpákat Sepsiszentgyörgyön, az Andrei Șaguna és a Vasile Goldiș utcák kereszteződésében, a rendőrség jelenleg is keresi az elkövetőt.
Légitámadást szimuláló védelmi gyakorlatot tartottak csütörtökön egy Kézdivásárhely központjában található bankfiókban.
Képzeld el, hogy március 15-én Petőfivel, Vasvárival és társaival lógsz a városban matematikaóra helyett, amikor éppen kitör a forradalom. Rögvest elkap a szónoklat heve, beszélni akarsz a tömeghez. De mit mondasz?
Biztatóan közel van már a sepsiszentgyörgyi unitárius egyház által magyar állami támogatással épülő bölcsőde átadása: a helyi tanács várhatóan csütörtöki ülésén jóváhagyja, hogy a létesítményt működtetés céljából átvegye a város.
A 2025-ös pusztító árvizek után, amelyek közel kétszáz házat rongáltak meg Nagyborosnyón és Kökösbácsteleken, a hatóságok ismét a kötelező lakásbiztosítás fontosságára figyelmeztetnek. Kovászna megyében a lakások alig több mint egyötöde biztosított.
Nyilvános árverést szervez a kézdivásárhelyi polgármesteri hivatal a tulajdonában lévő, nem működőképes, megrongálódott vagy használatból kivont járművek értékesítésére.
Egy hétvége alatt hatvanhét bevetésük volt a Kovászna megyei tűzoltóknak, ezek közül huszonhárom sürgősségi egészségügyi ellátást igénylő eset volt. A tűzoltókat balesetekhez, lakástüzekhez, kidőlt fákhoz és leszakadt villanyvezetékekhez riasztották.
Enyhe sérülésekkel szállítottak kórházba egy 72 éves nőt Sepsiszentgyörgyön, miután egy személyautó elgázolta. A rendőrség megállapítása szerint a gyalogos szabályosan kelt át az úton, amikor a baleset megtörtént.
Fogadóórát tart a nép ügyvédje Sepsiszentgyörgyön március 2-án, hétfőn a Kovászna Megyei Prefektusi Hivatal épületében.
szóljon hozzá!