Gondok a Semoflex bezárása körül

Nem kapnak hat hónapi munkának megfelelő bért végkielégítésként és munkahelyet sem ajánlottak számukra máshol – állítják a sepsiszentgyörgyi Semoflex gyár elbocsátott alkalmazottai.

Bús Ildikó

2013. december 17., 12:032013. december 17., 12:03

2013. december 17., 13:552013. december 17., 13:55

Mint arról korábban beszámoltunk, év végétől bezárja kapuit a Semoflex műanyagtasakokat gyártó és műanyagra speciális technológiával nyomtató gyár. A Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség vezetője, Kelemen Tibor korábban úgy nyilatkozott, hogy tudomása szerint az elbocsátott személyek hat havi munkájuknak megfelelő végkielégítésben részesülnek. Ugyanakkor más helyi vállalatok, a Bertis és a Valkes jelezték, hogy átvennének munka nélkül maradt személyeket.

Ezzel szemben több Semoflex-alkalmazott is állítja, hogy nem kapnak akkora összeget, mint amit a munkaügyi igazgató jelzett, sőt arról sincs tudomásuk, hogy bárki átvenné őket és munkát ajánlana a számukra. A vállalat egyik, neve elhallgatását kérő alkalmazottja a Székelyhon.ronak elmondta: a gyár vezetőségének tájékoztatása szerint három havi bérüket kapják meg az elbocsátáskor, viszont ha a társadalombiztosítást és különféle adókat is levonják, akkor meglehetősen alacsony összeg marad meg. „Az utolsó munkanapon a munkaerő-elhelyező ügynökség munkatársai tartottak számunkra gyűlést, ahol a munkanélküliségi segélyhez való jogainkat ismertették, de egy fél szó sem esett arról, hogy lenne lehetőség más gyárakban elhelyezkedni” – mondta az egykori alkalmazott.

Kelemen Tibor, a munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatója megkeresésünkre azt mondta: a végkielégítések kifizetése a cég belső ügye, amibe a munkaügy nem tud beavatkozni, hiszen nem ők adják a kifizetésekhez szükséges pénzösszegeket. Ugyanakkor december 27-én kinyitják kapuikat, és minimum két órás beszélgetésre várják a Semoflex munkatársait, akiknek tanácsokat adnak, valamint a jövőbeli elhelyezkedésükben is megpróbálnak segíteni – tette hozzá az igazgató.

Jelenleg a Semoflex felszámolás alatt van, erről bővebb tájékoztatást december 27-e után ígértek. A gyár menedzsere egy francia–román állampolgársággal rendelkező férfi volt, aki már nem tartózkodik Sepsiszentgyörgyön. Munkanélküli segélyét Franciaországban kérte, ott 1400 eurót fog bezsebelni havonta, ami jóval több, mint amit Romániában kapna.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken

A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek

Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek
2026. január 14., szerda

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya

Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya
2026. január 14., szerda

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos

Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos
2026. január 14., szerda

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében

2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében
2026. január 13., kedd

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét

Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál

Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál
2026. január 13., kedd

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón

A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón
2026. január 12., hétfő

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán

Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán
Hirdetés