
Háromszék gazdasági fellendítését tűzte ki célul a Kovászna megyei ASIMCOV vállalkozói szövetség, amely együttműködési megállapodást kötött a megyei kereskedelmi és iparkamarával.
2014. december 29., 10:182014. december 29., 10:18
Édler András, a kamara elnöke elmondta, a protokoll szerint ezentúl rendszeresítik a tapasztalatcseréket, és segítenek a vállalkozóknak a támogatások lehívásában.
Megállapodtak ugyanakkor abban is, hogy egymás rendezvényein kedvezményeket biztosítanak mindkét szervezet képviselőinek, közösen is részt vesznek különböző gazdasági témájú kiállításokon és gazdaságélénkítő javaslataikat egy közösen kidolgozandó törvénytervezetbe foglalják.
Tervezik, hogy a tanfelügyelősséggel együttműködve próbálnak irányt szabni a helyi szakoktatásnak, hogy olyan szakemberek kerüljenek ki a tanintézetek padjaiból, akikre a vállalkozóknak valóban szükségük van – tudtuk meg továbbá Édler Andrástól.
Bagoly Miklós, az ASIMCOV elnöke hozzátette, jövő évtől negyedévenként közös vállalkozói konzíliumokat szerveznek, ezekre meghívják a megyei önkormányzat, valamint a gazdasági bizottság képviselőit is . Közösen szervezik meg a vállalkozói napokat és az immár hagyományos bált is.
Az együttműködésről azt követően kezdtek tárgyalni, hogy változás történt a kamara vezetőségében, hiszen az ASIMCOV szövetséget 1996-ban éppen a kamarával elégedetlen és onnan kiváló vállalkozók alapították. Mindkét szervezet vezetősége korszakváltónak nevezte az együttműködési megállapodás létrejöttét.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!