Gazdag program a Magyar Reformátusok Világtalálkozóján

Egész napos programmal várják Sepsiszentgyörgyön az érdeklődőket a hetedik magyar reformátusok világtalálkozójára. A csütörtöki esemény alkalmával istentiszteletre és Kálvin János egész alakos szobrának felavatására is sor kerül.

Bencze Melinda

2014. július 09., 15:562014. július 09., 15:56

A hetedik magyar református világtalálkozóra a tíz Kárpát-medencei református egyházkerület püspökét és főgondnokát, továbbá a 64 református egyházmegye elöljáróit várják, valamint minden érdeklődőt szeretettel látnak.

Incze Sándor, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat tanácsosa korábban arra kérte fel mind a városvezetést, mind pedig a lakókat, hogy vegyenek részt az eseményen. „Menjünk el, legyünk jelen felekezeti különbségek nélkül. Idén Kálvin János emlékévet hirdettünk városunkban, tudnunk kell: ő volt az első aki kimondta, hogy az igét anyanyelven kell hirdetni” – hangoztatta Incze, majd hozzátette, mutassuk meg Bukarestnek, hogy voltunk, vagyunk és leszünk.

Istentisztelet és szoboravatás a Kálvin-téren

A világtalálkozó ünnepi megnyitójára csütörtökön délelőtt 11 órától a főtéren felállított színpadon kerül sor, ezt követően a Harmónia Kamarakórus és a Kolozsvári Református Vegyes Kórus koncertezik. Élő teológiai könyvtár működik a Tein Teaházban, illetve a belvárosban bibliai történetek köré épülő villámcsődületekre kerül sor, mindkettő 11 órától kezdődően.

A Háromszék egyházmegyék egyesített kórusa, illetve a Rétyi Kováts András Fúvószenekar fellépésével készülődhetnek a jelenlevők fél 1-től a 14 órától kezdődő, úrvacsoraosztással egybekötött istentiszteletre a Kálvin-téren. Az istentisztelet ideje alatt a Magyar Református Egyház püspökei tartanak prédikációt, továbbá a Kolozsvári Refomátus Kollégium Vegyeskara segít az éneklés levezénylésében.

Bocskai Vince alkotásának, azaz a Kálvin János egész alakos szobrának avatójára 13 órától kerül sor, ugyancsak a Kálvin-téren. A Generális Konvent plenáris ülése délután fél 6-tól kezdődik a Székely Mikó Kollégium Konferenciatermében.

Nagyszínpadi előadások és egész napos programok

A központban felállított színpadon 17 órától fellép Boros Erzsébet, illetve 17 óra 20 perctől Mészáros János Elek zenés bizonyságtételén vehetnek részt az érdeklődők. Ezt követően, ugyancsak a Nagyszínpadon 18-tól 22 óráig ifjúsági zenekarok és Dénes Előd – Árnyékok – József Attila megzenésített versei című műsora lesz hallható.

Ezeken kívül fél-, valamint egész napos programokra is sor kerül. Mind a Székely Nemzeti Múzeum, mind pedig a Székelyföldi Vadászati Múzeum ingyenes tárlatlátogatást biztosít, továbbá Sepsiszentgyörgy református templomai is nyitott ajtókkal várják az érdeklődőket délelőtt 10-től egészen délután 6 óráig. A kicsikre is gondoltak, így gyermekprogramokat szerveznek fél 10-től 12.45-ig az Erzsébet Park felső sétányán.

Az eseményen a svájci HEKS segélyszervezet és a Romániai Református Egyház közti szerződéskötésére is sor kerül.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
Hirdetés