Két, a negyvennyolcas szabadságharc idején elesett kiemelkedő személyiségre – Gábor Áronra és Petőfi Sándorra – emlékeznek csütörtökön Háromszéken.
2014. július 30., 13:062014. július 30., 13:06
A székely nemzet hősére, Gábor Áronra csütörtökön 12 órától emlékeznek az Eresztevényben található Gábor Áron síremléknél. A déli harangszót és az áldást követően felavatják az Emlékezés erdejét, amely azon települések kopjafáit gyűjti össze, amelyek Gábor Áron életében fontosabb szerepet töltöttek be, valamint azokét, amelyek fontosnak tartják a hős emlékének ápolását. Az ünnepi műsor során fellép a budapesti Mátyásföldi Koncert fúvoszenekara, a Szentegyházi Gyerekfilharmónia, illetve közreműködik a helyi közösség.
Ugyancsak a szabadságharc egyik kiemelkedő alakjára, Petőfi Sándor költőre emlékeznek csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház épületének sarkánál. Az esemény során felszólal Czegő Zoltán, a városi önkormányzat képviselője, költő, Sánta Imre református lelkész, valamint Mihály István, az Erdélyi Magyar Ifjak sepsiszentgyörgyi elnöke. A Mikes Kelem Gimnázium diákja, Farkas Edina Nóra Petőfi Sándor verseket szaval, ezt követően pedig az 1848-as emlékmű megkoszorúzására kerül sor.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!