Bélyegző Gábor Áron portréjával a Román Postától

Kétnyelvű ünnepi bélyegző kibocsátásával, cédé, képeslap és ismeretterjesztő kiadványok publikálásával indul a Gábor Áron emlékév Háromszéken. A legendás hírű ágyúöntő születésének 200. évfordulójára a Háromszék Táncegyüttes táncdrámával tiszteleg.

Szabó Enikő

2014. március 15., 11:402014. március 15., 11:40

2014. március 15., 11:412014. március 15., 11:41

Az emlékév hivatalos megnyitójára március 15-én kerül sor. Ebből az alkalomból a Román Posta sepsiszentgyörgyi 1-es számú fiókjánál Gábor Áron portréjával ellátott bélyegzőt használnak. A különleges bélyegző elsősorban a gyűjtők számára lesz érdekes, de elérhető a lakosság számára is.

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke szerint az ünnepi bélyegző használata gesztusértékű. A román és a magyar közösség békés egymás mellett élésének szempontjából lényegretörő egymás ünnepeinek, hőseinek tiszteletben tartása, fejtette ki.

Szintén a Gábor Áron emlékév alkalmából Háromszéken verbuválnak címmel a Kovászna Megyei Művelődési Központ gondozásában egy cédé is világot látott. Az albumon a Heveder zenekar, a sepsiszentgyörgyi Magyar Férfidalárda, az Áfonya ifjúsági és a Motolla gyermek citerazenekar, a Sepsiszentgyörgyi Női Kar valamint a Rézfúvós Kvintett működtek közre – a dalok jelentős része a szabadságharchoz, valamint Gábor Áron személyéhez köthetők.

Az emlékév indításakor látott napvilágot a Háromszék Vármegye Kiadónál A székely nemzeti hős című ismeretterjesztő füzet, amelyet Demeter Lajos helytörténész és Váry O. Péter újságíró szerkesztettek. Az kiadvány a székely ágyúöntő munkásságát és életét tárgyalja részletesen.

A március 15-i megemlékezések során több helyen is ingyen lehet hozzájutni a Gábor Áront ábrázoló képeslaphoz, ismeretterjesztő füzethez – tájékoztatott a Kovászna megyei önkormányzat sajtóirodája.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 15., szombat

Turizmust érintő beruházások kezdődnek Bálványoson

A közkedvelt üdülőtelepen a következő időszakban meg kell szokni a munkagépek látványát. Bálványos utcáit aszfaltozzák, központi hídját újjáépítik, sőt a Sepsibükszád – egyben Szent Anna-tó – felé vezető út is felújítás előtt áll.

Turizmust érintő beruházások kezdődnek Bálványoson
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Hetvenezer euróval károsította meg áldozatait egy sepsiszentgyörgyi álingatlanos

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.

Hetvenezer euróval károsította meg áldozatait egy sepsiszentgyörgyi álingatlanos
2025. november 14., péntek

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos

Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos
2025. november 14., péntek

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre

Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre
Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre
2025. november 14., péntek

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre

Hirdetés
2025. november 14., péntek

Először szerveznek országos kisállat-kiállítást Sepsiszentgyörgyön

Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.

Először szerveznek országos kisállat-kiállítást Sepsiszentgyörgyön
2025. november 14., péntek

A betétdíjas rendszer nem feltétlenül a környezetvédelemről szól

A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.

A betétdíjas rendszer nem feltétlenül a környezetvédelemről szól
2025. november 13., csütörtök

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire

A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 

November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 
2025. november 13., csütörtök

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön

Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön
2025. november 13., csütörtök

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni

Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni
Hirdetés