Független jelölt Sepsiszentgyörgy polgármesteri tisztségéért

Függetlenként indul Sepsiszentgyörgy polgármesteri székéért Pap Attila (fotó). A 41 éves vállalkozó kedden jelentette be, hogy megméretkezik a választásokon, elmondta, emberközeli és vállalkozóbarát önkormányzatot akar, meg akarja állítani az elszegényedést.

Bíró Blanka

2012. március 27., 18:362012. március 27., 18:36

A sepsiszentgyörgyiek egy része külföldön vagy más megyében dolgozik, aki itthon maradt, önkormányzati és kormányzati intézményeknél vagy ezek vonzáskörébe tartozó cégeknél dolgozik. Pap Attila korábban az RMDSZ-ben viselt tisztségeket, többek között háromszéki ügyvezető elnök is volt, ám elmondása szerint 2005 óta minden kapcsolatot megszakított a szövetséggel. A választásokon való indulását a helyi Europiacon jelentette be, nem titkolta, hogy döntéséhez többek között a piac körüli bonyodalmak vezettek.

 Az Europiac és az oroszpiac története

 Pap Attila a Novak Novrom cég ügyvezetője, amely 1998-ban koncesszióba kapott az önkormányzattól egy területet, hogy létesítsen korszerű piacot, ahova a helyiek által oroszpiacként emlegetett, törvénytelenül működő kirakodóvásár átköltözhet. Az Europiac megépült, ám az oroszpiacról az árusok nem akartak átköltözni, azzal érveltek, hogy megszokott vásárlóik nem mennek utánuk a város másik felébe, így az üresen maradt butikok az évek során tönkrementek. A befektető cég 2005 után már nem fizette a koncessziós díjat a polgármesteri hivatalnak. Az önkormányzat négy évvel ezelőtt felbontotta a szerződést, és kezdeményezte a Novak Novrom cég felszámolását, hogy az adósságot behajtsa. A városvezetők az elmúlt 18 év során több ízben nekifutottak, hogy az engedélyek nélkül működő oroszpiacot felszámolják, ám soha nem jártak sikerrel, és mivel a piac több mint száz család megélhetését biztosítja a ledózerolástól is ódzkodtak. Az oroszpiacot 15 évvel ezelőtt az autóalkatrész gyár területén azért hozták létre, hogy a bevételéből támogassák a hokicsapatot. A csapat néhány év után megszűnt, a szedett-vedett piac maradt. A gyár és a piac tulajdonosa, Ioan Maniga öt évvel ezelőtt a kereskedőkkel új butikokat építetett, abban bízva, hogy a civilizáltabb látvány megmenti a piacot a felszámolástól. A butikokra azonban nem váltottak építkezési engedélyt. Akkor az önkormányzat mégis adott valamennyi haladékot a közel száz egyéni vállalkozónak, akik egyenként háromezer lejért megépítették a bódékát, hogy a befektetés amortizálódjon.

Európai Bíróságra és a korrupcióellenes ügyészségre viszik az ügyet

Pap Attila hangsúlyozta, elfogadhatatlan, hogy törvénytelenül építkező, helyi adót nem fizető oroszpiac tevékenysége felett szemet hunytak, és az évekig adózó, törvényes cég ellen eljárást indítottak. Négy és fél éve alapfokon zajlik a per, a város 58 ezer lej ki nem fizetett bért követel a cégtől. Pap Attila szerint összesen nincs ennyi tartozása a cégnek. Az ügyvezető elmondta, a korrupcióellenes ügyészségen jelenti fel a polgármesteri hivatalt, a polgármester és az alpolgármestereket, ugyanakkor a luxemburgi Európai Bírósághoz fordul igazáért.

Antal Árpád polgármester lapunknak elmondta, a piacért való harc városépítő programnak kevés, nem érti, Pap Attila miért tőle és ettől a testülettől kéri számon az 1998-ban kötött szerződés feltételeit. Önös érdek mentén nem lehet felvállalni egy város fejlesztését, szögezte le a polgármester.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés