Főváros lett Sepsiszentgyörgy

Hivatalosan is Sepsiszentgyörgy Székelyföld Ifjúsági és Kulturális Fővárosa, a rendezvénysorozat szombat délután startolt színes, érdekes programokkal. A rendezvénybe 11 ifjúsági szervezet kapcsolódik be, és egész évben eseménydús napokat ígérnek a sepsiszetgyörgyieknek.

Bús Ildikó

2012. március 03., 20:502012. március 03., 20:50

2012. március 05., 17:252012. március 05., 17:25

Szombat délután a fiataloké volt Sepsiszentgyörgy főtere, hiszen hivatalosan is elkezdődött az a rendezvénysorozat, mely ifjúsági és kulturáli fővárossá teszi a megyeszékhelyet. Veres-Nagy Tímea, a rendezvény kezdeményezője a Székelyhon.ro-nak elmondta, a megnyitó a rendezvény keretét adta meg, hiszen több szervezet is dolgozik azon, hogy igazi fővárossá váljon Sepsiszentgyörgy. A nap folyamán megnyitották az Erőforrás Központot is a Lábas Házban, amely a programok koordinálása mellett az év folyamán beérkező, ifjúsági életet fellendítő ötletek gyűjtőhelye is lesz.

Délután a színház előtti téren gyűlt össze több mint száz, többségében fiatal érdeklődő, és a rétyi fúvósok felvonulásával elkezdődött a reggelig tartó mulatozás. A színes, civil kavalkád során zenélt a tavalyi utcazene fesztivál győztes zenekara, az Acoustic Trio, de flash mob is kialakult az önkéntes táncosokból, akik bekapcsolódtak a táncba. A közönség ugyanakkor a Flamenco együttes táncosának, Fodor Rékának is láthatta az egyéni produkcióját, közben pedig tűzoltónak öltözött bohócok terelték az embereket egyik helyszínről a másikra, hangosbemondóval mutatva meg az irányt.

A népes közönség között gólyalábakon osztottak szórólapot a rendezvény munkatársai, melyen mindenki egy vidám sort kapott, miszerint az élet szép és ezt ki is kell használni. Az érdeklődőket a szervezők felkérték, hogy hozzanak magukkal egy fiatalkori fényképet is, amely az Alkossuk meg közösen Sepsiszentgyörgy ifjúsági arcát elnevezésű programponthoz kapcsolódott, így a színház előcsarnokában felállított pannókon több tíz sepsiszentgyörgyi fiatal képe jelent meg.

Az utcai megmozduláson a hangszerkészítés rejtelmeibe is beleshettek a fiatalok, de játékok és tűztánc is volt, miközben Ségercz Ferenc és zenekara húzták a talpalávalót. Az est, a házibuli hangulatot idéző zenével az Under Cover Band koncertjével folytatódott, de más helyszíneken is zajlottak rendezvények.

Kalapos táncház és folk-kocsma is volt a Bástya vendéglőben, a kalapos megnevezéssel pedig arra próbálnak a szervezők rávilágítani, hogy a rendezvény önerőből működik, háttérintézmény és támogatási alap nélkül. A szervezés alapja a partnerség természetes formája, bizonyos kalákaszellem, amiben szívesen részt vesznek úgy a zenészek, mind a táncoktatók, mind a  vendéglő. A szervezők elmondták, a rendezvény jó alkalmat nyújt mindazoknak, akik élő népzene társaságában keresnek kellemes kikapcsolódást, vagy akik szívesen szemügyre vennének vagy akár el is sajátítanának néhány tánclépést.  A táncház mellett este kilenc órától fellép a Free Connection a Teinben, később pedig a Crown klubban folytatódik a buli, a Friss Fm rádió és a Tein teázó hozzájárulásával.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 21., szombat

Mackó Kórház: ahol még az injekciós tű sem annyira ijesztő, mint amilyennek tűnik

Játékos módszerekkel oldják az óvodások orvosoktól való szorongását Csernátonban. A Mackó Kórházban fiatal szakemberek mutatják meg a kicsiknek, hogyan zajlik egy vizsgálat, és megtanítják nekik az egészséges táplálkozás, fogápolás alapjait is.

Mackó Kórház: ahol még az injekciós tű sem annyira ijesztő, mint amilyennek tűnik
Hirdetés
2026. március 21., szombat

Készül az új középiskola Baróton, kérdés, hogy mikor sikerül benépesíteni

Hosszú ideje várják már a baróti középiskola diákjai, tanárai, hogy átvehessék az új épületet, de még mindig bizonytalan a költözés időpontja. Az igazgató szerint még számos feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy oktatás folyhasson az épületben.

Készül az új középiskola Baróton, kérdés, hogy mikor sikerül benépesíteni
2026. március 21., szombat

Látványos volt a baleset, de szerencsére nem voltak súlyosak a következmények

Felborult egy kisteherautó Dálnok közelében pénteken délután, személyi sérülés nem történt.

Látványos volt a baleset, de szerencsére nem voltak súlyosak a következmények
2026. március 21., szombat

A Fülemüle utcát is feltörik, de megéri: tavaszi munkálatok Sepsiszentgyörgyön

A háromszéki Hydrokov vízszolgáltató megkezdte idei felújítási munkálatokat, amelyek érintik Sepsiszentgyörgy belvárosát és a peremkerületeket is. A cél pedig az elavult vezetékek cseréje és az aszályos időszakokban tapasztalható vízhiány felszámolása.

A Fülemüle utcát is feltörik, de megéri: tavaszi munkálatok Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. március 20., péntek

Nőkről szól, de nem csak nőknek – megérkezett a Székely Menyasszony Háromszékre

Asszonyok sorsát, családok születését mutatja be, emlékeket őriz, hagyományokhoz ragaszkodik a Magyar Nemzeti Múzeum nagy sikerű kiállításának utazóváltozata. A Sepsiszentgyörgyön bemutatott Székely Menyasszony rólunk és nekünk szól.

Nőkről szól, de nem csak nőknek – megérkezett a Székely Menyasszony Háromszékre
2026. március 20., péntek

Transzferjáratok indulnak a marosvásárhelyi reptérre

A repülőgépek menetrendjéhez igazodó transzferjáratok indulnak március 29-től a marosvásárhelyi Kultúrpalota elől a vidrátszegi reptérre.

Transzferjáratok indulnak a marosvásárhelyi reptérre
2026. március 19., csütörtök

Ismét lehet pályázni a kiválósági díjra Kézdivásárhelyen

Kézdivásárhely önkormányzata idén is keresi azt a két diákot, akik tanulmányi eredményeikkel, versenygyőzelmeikkel vagy közösségi munkájukkal kiemelkednek kortársaik közül. A 2000 lejes jutalomra április közepéig nyújthatók be az iratcsomók.

Ismét lehet pályázni a kiválósági díjra Kézdivásárhelyen
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

A sepsiszentgyörgyi kórház is reagált az orvosok elleni vádemelésre

Állásfoglalást adott ki a sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház vezetősége a két orvos elleni vádemelés kapcsán, hangsúlyozva: az érintettek már nem dolgoznak az intézményben.

A sepsiszentgyörgyi kórház is reagált az orvosok elleni vádemelésre
2026. március 19., csütörtök

Két orvost állítanak bíróság elé egy haláleset ügyében

Bíróság elé állítanak két orvost Kovászna megyében gondatlanságból elkövetett emberölés, valamint okirat-hamisítás miatt egy 2024 decemberében történt haláleset kapcsán.

Két orvost állítanak bíróság elé egy haláleset ügyében
2026. március 17., kedd

Ha a szomszéd kutyája túl hangosan ugat: jogok és kötelességek

A tömbházas életforma próbára teszi a türelmet. Míg Sepsiszentgyörgyön a „szomszéd jóléte” is zavaró lehet, Kézdivásárhelyen a felelőtlen állattartás és a parkolási káosz adja a legtöbb munkát a helyi rendőröknek.

Ha a szomszéd kutyája túl hangosan ugat: jogok és kötelességek
Hirdetés