Fontos a szakiskolák újraindítása

Pozitívan értékeli a munkaerő-elhelyező ügynökség vezetősége a szakképzési konzorciumot Sepsiszentgyörgyön. Téglás Ferenc aligazgató szerint fontos a mesterség tanítása úgy a diáknak, mind a majdani munkaadónak.

Bús Ildikó

2014. május 13., 13:312014. május 13., 13:31

2014. május 14., 14:552014. május 14., 14:55

Mint arról már beszámoltunk, szakképzési konzorcium jött létre Sepsiszentgyörgyön három szakközépiskola és a városi önkormányzat között, melynek célja, hogy felszámolják az iskolaelhagyást és rávezessék a diákokat arra, hogy szakmát tanulni hasznos és fontos. Téglás Ferenc, a munkaerő-elhelyező ügynökség aligazgatója kifejtette: fontos, hogy mesterséget tanuljanak a diákok, hiszen ezáltal gyakorlati és elméleti tudást is szereznek, és ezt hasznosíthatják majd a munkaerőpiacon. Mint mondta, az a személy, aki szakdiplomával és elméleti tudással is rendelkezik, nemcsak jobb állást, de akár nagyobb fizetést is igényelhet a jövőben.

Kelemen Tibor, a Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség igazgatója korábban kifejtette: míg tíz évvel ezelőtt a háromszéki iskolák 60 százalékát tették ki a szakiskolák, mára már 30 százalékra csökkent ezek aránya. Ennek oka, hogy a szülők és diákok az elméleti iskolákat részesítik előnyben, így a mesterségek tanulása hátrányba szorult. Ennek hátulütője ugyanakkor az – fogalmazott Kelemen –, hogy a gimnáziumot végzettek nagy része csak szakképzetlen munkásként tud elhelyezkedni, amit a fizetéseken is érezni lehet. A munkaerő-elhelyező ügynökség egyébként megpróbál különböző tanfolyamokkal segíteni azoknak, akik szakmát tanulnának, így asztalos, kőműves, de mészáros képzést is indítottak már. Az ügynökség vezetői és az iskolák igazgatói egyetértenek abban, hogy újra kell építeni az ipari kultúrát Háromszéken, és a szakiskolákba nem csak gyengébb tanulókat kell felvenni, hanem mindazokat, akiket érdekel egy szakma elsajátítása.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
2026. június 22., hétfő

Egy medvét kilőttek, egy másiknak csapdát állítottak Sepsiszentgyörgyön

Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.

Egy medvét kilőttek, egy másiknak csapdát állítottak Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés