
Tovább tart a huzavona a visszaszolgáltatott árkosi Szentkereszty-kastély új tulajdonosai és az abban működő kulturális központ között.
2015. június 22., 21:112015. június 22., 21:11
Kincses Előd, az örökös Jankovich-Bésán család ügyvédje megkeresésünkre elmondta, felajánlotta, hogy megvásárolják a berendezést egy közös megegyezéssel kiválasztott szakértő felértékelése alapján, ám kérik, hogy a kulturális központ vezetősége cserébe vonja vissza a telekkönyvezés ellen indított pernek a megfellebbezését.
Az ügyvéd úgy fogalmazott, „rendkívül pimasz választ” kapott levelére, amelyben a kulturális központ vezetősége kétségbe vonja, hogy van tárgyalási jogalapja, szerintük nincs akivel párbeszédet folytatni. Emellett Kincses Előd levelének hangnemét is sértőnek találják, jellembeli hiányosságait hangoztatják, és hangsúlyozzák, hogy a berendezés sorsáról a művelődési minisztérium dönt.
Kincses Előd rámutatott, teljes körű felhatalmazása van mindhárom Jankovich-Bésán-örököstől, akik szeretnék bérbe adni a kastélyt, de mivel a központ vezetősége nem tárgyal, sőt perekkel akadályozza a tulajdonjog érvényesítését, kénytelenek lesznek más bérlőt keresni. Az ügyvéd hangsúlyozta, ha más utat nem találnak, a végrehajtó tesz majd lakatot a kastélyra.
Kopacz Attila, a kastélyban 1991 óta működő művelődési központ igazgatója a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy az állami vagyonról a művelődési minisztériumnak kell döntenie, ám ez még nem történt meg, ezért türelmet kér.
Mint ismeretes, az árkosi Szentkereszty-kastélyt jogerősen visszaszolgáltatták az egykori tulajdonos örököseinek, ezt követően a hazai művelődési élet több személyisége petícióban sürgette a kastélyban működő kulturális intézmény megmentését.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
szóljon hozzá!