Fiatalok fiataloknak az autonómiáról

Ifjúság és autonómia témában szervez a Magyar Ifjúsági Értekezlet és a Háromszéki Ifjúsági Tanács MIÉRT Székelyföldi Konferenciát hétvégén, Baróton. Az eseményről Oltean Csongor, a Hárit elnöke beszélt.

Bencze Melinda

2014. október 16., 18:312014. október 16., 18:31

A már több alkalommal is megszervezett, ifjúsági szervezetek között felváltva sorra kerülő, a Székelyföldet érintő különböző témákat feldolgozó értekezést ezúttal az erdővidéki Baróton szervezik meg. Oltean Csongor a témaválasztással kapcsolatban portálunknak elmondta, hogy az elmúlt években egyre inkább fokozódni látszott az autonómia iránti érdeklődés a régióban, és mivel több ezzel kapcsolatos megmozdulás is volt Háromszéken, ezért itt volt az ideje egy erről szóló konferenciát szervezni.

Céljuk az eseménnyel, hogy a fiatalokat bevonják az autonómiát érintő törekvésekbe, valamint arra ösztönözzék őket, hogy Székelyföldnek szüksége van az ifjúság hangjának hallatására. Az előadások alkalmával főként fiatal politikusok és szakemberek – de nemcsak – tartanak beszélgetéseket, amelyek során a jelenlevők bekapcsolódhatnak, elmondhatják a véleményüket. Oltean Csongor ugyanakkor kifejtette, a konferencia mindenki számára nyitott, így a különböző értekezéseken bárki részt vehet.

A megnyitóra péntek délután 18 órától kerül sor, felszólal Szabó József, MIÉRT elnök, Nagy József, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke, Lázár Kiss Barna András, Barót polgármestere, Váncza Tibor, az RMDSZ Erdővidék Széki Szervezetének ügyvezető elnöke, Oltean Csongor, HÁRIT elnök, továbbá Laczikó Enikő Katalin, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának államtitkára. Borbély László, az RMDSZ alelnöke tart bevezető előadást szombaton 10 órától, A cél világos: autonómiát akarunk! címmel, majd az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának alelnöke, Vincze Loránt beszél az Európában található autonómia modellekről.

Az RMDSZ által nemrégen közvitára bocsájtott autonómia statútum elkészítésének folyamatáról, valamint tartalmi részleteiről Márton Árpád parlamenti képviselő, illetve Székely István, az RMDSZ Kulturális Autonómia Tanácsának elnöke beszélnek. Gazdasági és politikai szemszögből is megvizsgálják, illetve véleményt formálnak a délután fél öttől kezdődő előadáson, amelyen politológusok, különböző szakemberek, illetve a média részéről érkező képviselő szólal majd fel. A konferenciát egy ötletelés zárja, itt olyan ifjúsági kezdeményezésekről lesz szó, amelyek az autonómia létrejöttét segítenék, népszerűsítenék.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
Hirdetés