
Hétfőtől oldják fel a látogatási tilalmat a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház bizonyos osztályain.
2014. március 13., 13:262014. március 13., 13:26
Még február elején vezették be a kórház gyermekosztályán, az újszülött osztályon, a fertőző betegségek osztályának gyermekrészlegén, valamint a gyermekpszichiátria és neurológia osztályon a látogatási tilalmat, mivel megnőtt a felső légúti fertőző megbetegedésben szenvedők száma, sőt a kórházi alkalmazottak között is jegyeztek megbetegedést.
Antal Álmos kórházigazgató folyamatosan hangsúlyozta: nem karanténról van szó, csupán néhány osztályt zártak le a látogatók elől, hogy megvédjék a bennfekvő gyerekeket és megakadályozzák a kór terjedését. Mivel az elmúlt napokban csökkent a jegyzett betegek száma, már nem indokolt a korlátozás, így ismét megnyitják a kaput a látogatók előtt.
A betegek látogatása a korábban elfogadott program szerint működik: hétköznapokon 15 és 20 óra között, míg hétvégén és ünnepnapokon reggel 10 és este 20 óra között lehetséges. Az aneszteziológia, intenzív terápiás illetve az újszülött osztályra a belépés továbbra is szigorúan tilos, valamint tíz évnél kisebb gyerekek látogatóként történő belépése a kórház területére szintén nem engedélyezett.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.
Egyre nagyobb nyomás nehezedik az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre és önkormányzatokra a háromszéki községvezetők szerint. Az adóemelést a vidékiek is megérzik, különösen a kis jövedelműek és az idősek kerülnek nehéz helyzetbe.
A címben megfogalmazott kérdés költőinek tűnhet, pedig van rá precedens. Sőt, néhány kézdivásárhelyi tanácsos nemhogy nem szavazta meg a Bukarest által előírt adóemelést, hanem még kérkedik is vele. Holott nem kellene – mondja a város polgármestere.
Számos ittas sofőrt tartóztattak fel a hatóságok az év első napjaiban Háromszéken, ráadásul olyan is volt köztük, aki vezetői engedély nélkül ült a kormányhoz – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.
Csendes volt az évkezdés a kézdivásárhelyi kórház szülészetén: szokatlan módon egyetlen gyermek sem jött világra az első pár napban. Január ötödike azonban örömteli nap, hiszen ma két baba született, másik kettő úton van.
Közúti baleset történt pénteken este kevéssel hat óra után a Kovászna megyei Kökös közelében. Rendőrök irányítják a forgalmat.
Kisfiú született elsőként 2026-ban a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. Demeter Szebasztian az újév reggelén látta meg a napvilágot.
A legtöbben belgyógyászati problémák miatt kértek orvosi segítséget a karácsonyi napokban a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban, de jócskán voltak gyermekgyógyászati, ortopédiai és neurológiai esetek is.
A hulladék elszállításáért is többet kell majd fizetni januártól Háromszéken. Megtudtuk az áremelés mértékét a TEGA Rt-nél.
szóljon hozzá!