
A kitűzött székely zászlók mellett a községháza, illetve városháza megnevezések sem tetszenek a háromszéki prefektusnak. Dumitru Marinescu több település polgármesteri hivatalát perelte be az épületek homlokzatán lévő egynyelvű feliratok miatt.
2013. július 04., 11:092013. július 04., 11:09
2013. július 04., 12:082013. július 04., 12:08
Barót és Kézdiszentlélek után a napokban Kézdivásárhely, Csernáton, Gidófalva, Málnás és Kézdialmás települések polgármesteri hivatalai ellen indított pert a háromszéki prefektus, kifogásolva az épületek homlokzatán található egynyelvű „Községháza”, illetve „Városháza” feliratokat. Ugyanakkor felszólította a megyei önkormányzat vezetőségét is, hogy távolítsák el Kovászna Megye Tanácsának épületéről a kizárólag magyar nyelven kiírt „Megyeháza” feliratot.
Marinescu szerint a törvény világosan kimondja, hogy azon településeken, ahol a lakosság 20 százaléka valamely nemzeti kisebbséghez tartozik, a feliratok kétnyelvűek kell legyenek, felül a román megnevezés.
A fent említett önkormányzati épületek mindegyikén ott a hivatalos tábla is, amelyen a törvény által előírt módon van feltüntetve a hivatal megnevezése – állítja Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. Berde József Gidófalva polgármestere érdeklődésünkre elmondta, a feljelentésről még semmilyen írásos értesítést nem kapott. Rámutatott, hogy Gidófalván egy 1904-ből származó műemléképületben működik a polgármesteri hivatal, amelynek a homlokzatán már eredetileg szerepelt a Községháza felirat. Pár évvel ezelőtt restaurálták az épületet, akkor került elő a felirat, és annak eltávolítása a műemlékvédelmi törvénybe ütközne – szögezte le az elöljáró.
Az 1940-es második bécsi döntéssel Székelyföld határvidékéről nem minden magyar került a visszacsatolt Észak–Erdélybe. Sokan a befagyott Olt jegén átszökve jelentkeztek a haza szolgálatára, és voltak, akik sosem tértek vissza a fagyos Szibériából.
„Ma, amikor újra háborog a világ, amikor a szomszédban háború darál, álljunk meg egy percre a Donnál.” Iochom Zsolt versének sorai a 83 évvel ezelőtti tragédia szereplőire való szombati megemlékezésen hangzottak el a katrosai kettős keresztnél.
Nyomozást indított a Kovászna megyei rendőrség minősített lopás gyanúja miatt, miután a szitabodzai rendőrök több falopási esetről értesültek.
Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.
Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.
Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.
A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.
Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.
A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
szóljon hozzá!