
Fotó: Nagy D. István
A háromszéki kereskedelmi kamara szerint a pénzügyi tárca úgymond bevallotta, hogy a forgalmi adó kötelezettségének bevezetésekor a biztos jövedelemszerzésre hajtottak.
2013. április 04., 19:522013. április 04., 19:52
A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara csütörtökön kapta kézhez a kormánynak az érdekvédelmi szervezet által benyújtott - több mint kétszáz kisvállalkozó által kézjegyével ellátott - petíciójára adott válaszát – tájékoztatott Édler András elnök. A körülményes dokumentum szerint a 8/2013-as rendelet, amely bevezeti az üzleti forgalom utáni adó kizárólagos kötelezettségét a kisvállalkozások esetében, hosszas elemzés után született meg. Az elemzés nyomán kiderült, hogy a nyereségadó az állami bevétel szempontjából bizonytalan jövedelem, ezért döntöttek úgy, hogy inkább az üzleti forgalom megadózása lesz a megoldás, hogy csökkentsék költségvetési hiányt, pontosabban a uniós egyezmények szintjére hozzák azt.
Édler András szerint ez a fogalmazás tulajdonképpen azt takarja, hogy sürgősen növelni kellett a bevételeket, ezért egy olyan adóalany kategóriát választottak, amely biztos befizető, ez a kisvállalkozói szféra, azaz az évi 65 ezer euró alatti forgalommal rendelkező cégek. A kamaraelnök ugyanakkor súlyosnak tartja, hogy a kormány, illetve a minisztérium ilyen könnyen napirendre tér a kérdés felett, ahelyett, hogy elemezné a petíciót alaposabban. Teszi ezt annak ellenére, hogy hány érintett vállalkozó csatlakozott a kamara kezdeményezéséhez.
A háromszéki szervezet egyébként az egyetlen volt országos szinten, amely megfogalmazta és jelezte is a kifogásokat a Victor Ponta vezette kabinetnek.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!