
Három sepsiszentgyörgyi civil szervezet projektjét bocsátották licitre csütörtökön este, ezekre összesen 9100 lejt ajánlottak fel a résztvevők. Mindhárom kezdeményezés fő támogatóra is talált.
2014. április 25., 13:202014. április 25., 13:20
2014. április 25., 13:212014. április 25., 13:21
Csütörtökön este zajlott a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) szervezésében az első Civil Licit Háromszéken. Mindhárom projekt elérte a háromezer lejes, megvalósításhoz szükséges célösszeget, egy esetében pedig még túllicitálásra is sor került.
Furus Levente, a HKA programigazgatója elmondta, rendkívül sikeresnek mondható a rendezvény, ők hittek a közösség erejében, csütörtök este pedig bizonyítást nyert, hogy Kovászna megyében még él az egymással szemben érzett felelősség.
A résztvevő vállalkozók, de más szervezetek is legkisebb 50 lejes pénzösszegekkel támogathatták a licitre bocsájtott három projektet, ugyanakkor a legtöbbet felajánlók főtámogatói státuszt kaptak.
A Caritas Mozgással az egészségért! című képzésre a Bertis Kft., az Erdélyi Magyar Ifjak Mozgópont nevű ingyenesen letölthető androidos alkalmazásnak pedig a Gnome Design Kft. lett a fő támogatója. A Civilek Háromszékért Szövetség Sepsi Zöld Út felújításának kezdeményezésére legnagyobb pénzösszeget felajánló vállalkozás névtelenséget kért magának.
A Civil Licitet legközelebb októberben szervezi meg a HKA, a programigazgató elmondása alapján az elsőhöz hasonlóan fog lezajlani. Meghirdetik a jelentkezést, majd kiválasztják azt a három programot, amelyekre felajánlhatnak pénzösszegeket.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
szóljon hozzá!