
Fotó: Nagy D. István
Összesen 51 értékjegyet kaptak első fordulóban a háromszéki vállalkozások, amelyek részt vesznek az idei roncsautó-programban. Kovászna megyének összesen kétszáz jut év végéig, miközben az igénylők száma meghaladja a kétezerötszázat.
2013. június 10., 20:552013. június 10., 20:55
Pózna Dávid, a sepsiszentgyörgyi Ariadne Kft. vezetője a Székelyhon.ro érdeklődésére kifejtette, hogy az általa vezetett vállalkozás mellett a szintén megyeszékhelyi Remat, illetve a kovásznai VISS részesültek értékjegyekben, egyenlő arányban, azaz 17-17 vouchert vehettek át a Környezetvédelmi Alaptól Bukarestben. A vállalkozó ugyanakkor beszámolt arról is, hogy az értékjegyek átvétele a program kezdete óta soha nem tapasztalt fejetlen módon történt. Pózna szerint pénteken este értesítették arról, hogy másnap várják a minisztériumban az érdekelteket.
„Megérkezésünk után órákon keresztül kellett álldogálnunk, amíg sorra kerülhettünk, ráadásul a Környezetvédelmi Alap lépcsőjén kellett dekkolnunk, mivel még egy szék sem volt a környéken, arról nem beszélve, hogy mindenkit odacsődítettek az országból” – részletezte. A cégvezető szerint ez az első év, hogy ilyen formában zajlik az értékjegyek kiosztása, amihez hozzájön még, hogy mindezt a tortúrát (volt aki jobb híján a betonpadlóra lefeküdve próbált pihenni, miközben a sorára várt) eddig soha nem kellett kiállniuk. Az előző években szervezetten, listák szerint történt, és egyszerre csak pár megyéből rendelték be a vállalatok képviselőit. „Minket a jelek szerint minden meglepetésszerűen ér, a decemberi téltől kezdve az ilyen programokig. Öt hónapja másról sincs szó csak, hogy mégis lesz, erre ilyen fejetlenség, hanyagság közepette zajlik” – tette hozzá.
Pózna Dávid ugyanakkor elégedetten nyilatkozott a régi gépjárművek tulajdonosairól, akik civilizált módon viszonyultak az átadáshoz. A járművek már vasárnap a vállalat közelében egyes sorba voltak állítva, és vita nélkül sikerült az első tizenhetet átvenni. Akik kimaradtak a mostani „fordulóból” otthagyták öreg járgányaikat, jelezve, hogy megvárják sorukat. Mondani sem kell, hogy a tizenhét jármű átvétele még egy órát sem vett fel. A cégvezető szerint az idei program csúfolkodás az emberekkel, ugyanis Háromszékre várhatóan kétszáz értékjegy jut – a maradék kilencven százalékot egyébként nem tudni mikor osztja majd ki az alap – ami a feliratkozottak, mintegy két és fél ezer megyeszinten, tíz százalékát sem éri el. Háromszéken egyébként 37 468 öreg (tíz évnél idősebb) gépjármű van bejegyezve.
Végül Pózna Dávid rámutatott, hogy a voucherek értékének 3800 lejről 6500 lejre emelésével a kormány tulajdonképpen szűkítette a programhoz való hozzáférést, azaz sokaknak a nyakukon marad a régi járgányuk. Ráadásul új jármű vásárlásakor csak egy vouchert lehet felhasználni. Országos szinten a tervek szerint 20 ezer értékjegyet osztanak ki. A program 2005-ös beindulása óta országos szinten 459 000 autót vontak ki forgalomból, ebből 5000-et Háromszéken.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!