
Fotó: Berekméri Edmond
Több településen is, köztük Szotyorban, Bibarcfalván, Bardócon, valamint Nagyajtán tartanak falunapot a hétvégén. Kulturális rendezvényekkel, koncertekkel és tűzijátékkal várják az érdeklődőket az ünnepen.
2014. augusztus 01., 15:352014. augusztus 01., 15:35
2014. augusztus 01., 15:352014. augusztus 01., 15:35
A közigazgatásilag Sepsiszentgyörgyhöz tartozó Szotyorban sportrendezvényekkel kezdődik a falunap szombaton 11 órától. Ezt követően bogrács-főzőverseny, karaoke, továbbá kulturális műsorokra kerül sor. Fellépnek a Kicsi Góbék, majd 20 órától Homonyik Sándor és zenekara ad koncertet.
Ünnepel Bibarcfalva közössége is a hétvégén, amatőr focibajnokságra kerül sor szombaton délelőtt 10 órától, majd a fúvószenekar felvonulásával veszi kezdetét a faluünnep. Lesz mezőgazdasági kistraktor-felvonulás és kiállítás, favágóverseny, különböző sportvetélkedők. Ünnepi istentiszteletre kezdődik vasárnap 11 órától, majd iskolások, a testvértelepülés műsora és táncegyüttes fellépésén vehetnek részt az érdeklődők. Megszervezik a fiatalok és idősek barátságos futball mérkőzését, majd a faluünnep MarsHal koncerttel és tábortűzzel ér véget.
Nagyajtán a központban kezdődik a program délelőtt 10 órától. A megnyitót kórustalálkozó követi a vártemplomban. Megnyitják Lugosfalvy Ervin fényképkiállítását 14 órától a központban, majd fellép Syntia és Jocó, lesz karaoke, valamint néptánc előadás, táncház és utcabál is.
Ugyancsak Nagyajtán megszervezésre kerül a Kuttlik Rudolf Labdarúgó-emléktorna vasárnap 10 órától, ezt követően 11-től ünnepi istentiszteleten vehetnek részt az érdeklődők. Bábjátékra, iskolások hangszeres és táncbemutatójára kerül sor, majd 19.30-tól fellép Kaczor Feri, valamint Tudor Noémi.
A bardóci Cserey-kertben állatkiállítás nyílik szombaton 10 órától, 14-től pedig fúvoszenekari felvonulás, illetve polgármesteri köszöntőre kerül sor a faluünnepen. Kulturális műsorok fogadják a látogatókat, délután 19 órától fellép a Székelyland, továbbá utcabállal zárul a nap. Istentisztelettel kezdődik a vasárnap, amely 11 órától kezdődik, majd 13 órától emléktáblát avatnak a bardóci sportegyesület fennállásának 60. évfordulójának alkalmából, futball mérkőzéseket tartanak, este Kaczor Feri koncertezik. A bardóci faluünnepet tűzijáték zárja.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!