
Fotó: Szabó Enikő
Az éjszakai erős széllökések több fát kicsavartak vagy derékban kettétörtek, több gépkocsiban is kárt okoztak Sepsiszentgyörgyön. A legnagyobb veszteség azonban Kovászna Megyei Sport és Ifjúsági Igazgatóság ponyvával fedett sportpályáját érte.
2014. március 17., 15:322014. március 17., 15:32
2014. március 17., 17:442014. március 17., 17:44
Több kárjelentés is érkezett a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalhoz, a Kovászna Megyei Katasztrófavédelmi Hivatal munkatársai és önkéntesei is dolgoznak a kárelhárításon. A szakemberek szerint a bejelentések összesítése még folyamatban van, de már most több ezer lejre tehető a becsült károk értéke.
„Az erős légmozgások széthasították az üvegszálas sátrat, mely a műfüves labdarúgópálya téli használatát tették lehetővé, ráadásul a 14 erős reflektor is összetörött, és a bejárati ajtók is használhatatlanná váltak” – közölte portálunkkal Ioan Marian Ştiopu. Az intézményvezető elmondta, hogy memorandumot írtak a minisztériumnak a 10 ezer lejesre becsült kárról, és kérték a belvárosban lévő sportlétesítmény mihamarabbi helyreállítását. „Ebben az időszakban a 2009-ben létesített focipályából származik az egyetlen saját jövedelmük, és a létesítményre nem lehetett biztosítást kötni” – tette hozzá Ştiopu.
Tischler Ferenc alpolgármester elmondta, a polgármesteri hivatalhoz beérkező információk szerint a Kórház utcában egy öreg gesztenyefa törött derékba, a Csíki lakótelepen két tuját csavart ki, a Paius Dávid úton a nagyobb fákról tépett le ágakat a viharos szél. Eddig két gépjármű károsodásáról érkezett hír, azonban a károk összesítése még folyamatban van – tette hozzá az elöljáró.
Marius Tolvaj szóvivő portálunknak azt nyilatkozta, hogy a megyei sürgősségi felügyelőség munkatársait több ízben riasztották az vasárnap éjszaka óta, azonban a legtöbb helyszínen az önkéntes szolgálat csapatai megoldották az kárelhárítást, a közúti akadályok felszámolását.
Vasárnapról hétfőre virradóra az Előpatak fele vezető útra esett ki egy nagy fa, leszakítva az úttest szélén lévő korlátot 12 méternyi hosszúságban. Az Olt utcában hétfőn reggel hétkor kellett kiszabadítsanak egy gépjárművet a kidőlt fa alól, majd a Kórház utcában derékba tört fát takarították el az úttestről. A volt IMASA-val szemben a megyeszékhely brassói kijáratánál a vezetékekről kellett leszedjenek egy fát, jelenleg is tart a kárelhárítás és a megelőzési munkálatok, hisz a Kaufland bevásárlóközponttal szemben kell eltávolítsanak egy olyan fatörzset, amelyet már csupán egy háztető és az elektromos huzalok tartanak.
Kovács Ödön megyemenedzser elmondása szerint a megye területéről nem érkeztek kárbejelentések. Vélhetően, ha keletkezett is valamilyen kisebb veszteség, azt a helyszínen az illetékes polgármesterek meg tudták oldani, fogalmazott.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.
Egyre nagyobb nyomás nehezedik az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre és önkormányzatokra a háromszéki községvezetők szerint. Az adóemelést a vidékiek is megérzik, különösen a kis jövedelműek és az idősek kerülnek nehéz helyzetbe.
A címben megfogalmazott kérdés költőinek tűnhet, pedig van rá precedens. Sőt, néhány kézdivásárhelyi tanácsos nemhogy nem szavazta meg a Bukarest által előírt adóemelést, hanem még kérkedik is vele. Holott nem kellene – mondja a város polgármestere.
Számos ittas sofőrt tartóztattak fel a hatóságok az év első napjaiban Háromszéken, ráadásul olyan is volt köztük, aki vezetői engedély nélkül ült a kormányhoz – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.
Csendes volt az évkezdés a kézdivásárhelyi kórház szülészetén: szokatlan módon egyetlen gyermek sem jött világra az első pár napban. Január ötödike azonban örömteli nap, hiszen ma két baba született, másik kettő úton van.
Közúti baleset történt pénteken este kevéssel hat óra után a Kovászna megyei Kökös közelében. Rendőrök irányítják a forgalmat.
Kisfiú született elsőként 2026-ban a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. Demeter Szebasztian az újév reggelén látta meg a napvilágot.
A legtöbben belgyógyászati problémák miatt kértek orvosi segítséget a karácsonyi napokban a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban, de jócskán voltak gyermekgyógyászati, ortopédiai és neurológiai esetek is.
A hulladék elszállításáért is többet kell majd fizetni januártól Háromszéken. Megtudtuk az áremelés mértékét a TEGA Rt-nél.
szóljon hozzá!