
Új egyesülettel bővült a Háromszéki Ifjúsági Tanács tagszervezeteinek listája. Pénteken a Skate Parkban alakult meg az Egy Váltás nevet viselő extrémsport egyesület.
2014. március 30., 13:352014. március 30., 13:35
Az Egy Váltás egyesület célja összefogni a Kovászna megyében élő extrém sportokat űző fiatalokat. Hatos Előd az egyesület alapítója elmondta: „Nagyon fontos, hogy egy tervekkel rendelkező baráti közösségből kialakuljon egy jól működő szervezet, mellyel meg tudjuk valósítani a terveinket, többek közt a sepsiszentgyörgyi Skate Park felújítását.”
A fiatalok pár hete keresték meg a HÁRIT elnökét ezzel az ötlettel. Az alakuló gyűlésen Oltean Csongor közölte, hogy üdvözölték a kezdeményezést és örülnek az ötletnek. „Fontosnak tartom a fiatalok támogatását az extrém sportágak terén is. Mindazonáltal nekünk van lehetőségünk arra, hogy támogassuk őket, mert egy kezdő szervezet még nem rendelkezhet olyan kapcsolatrendszerrel, mint egy hat éves ernyőszervezet, és azt hiszem, hogy ez a feladata a Háromszéki Ifjúsági Tanácsnak: támogatni a fiatalokat és a jó ötleteket” – tette hozzá Oltean.
Az egyesület első rendezvényére Szent György Napokon, május harmadikán kerül sor – tájékoztat a HÁRIT sajtóiroda. Az Egy Váltás akkor az Ifjúsági Sátor keretei közt szervez egy országos szintű bicikliversenyt, melyen Brassó, Kovászna, Hargita, Ilfov megyéből érkezők versenyeznek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.
Egyre nagyobb nyomás nehezedik az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre és önkormányzatokra a háromszéki községvezetők szerint. Az adóemelést a vidékiek is megérzik, különösen a kis jövedelműek és az idősek kerülnek nehéz helyzetbe.
A címben megfogalmazott kérdés költőinek tűnhet, pedig van rá precedens. Sőt, néhány kézdivásárhelyi tanácsos nemhogy nem szavazta meg a Bukarest által előírt adóemelést, hanem még kérkedik is vele. Holott nem kellene – mondja a város polgármestere.
Számos ittas sofőrt tartóztattak fel a hatóságok az év első napjaiban Háromszéken, ráadásul olyan is volt köztük, aki vezetői engedély nélkül ült a kormányhoz – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.
Csendes volt az évkezdés a kézdivásárhelyi kórház szülészetén: szokatlan módon egyetlen gyermek sem jött világra az első pár napban. Január ötödike azonban örömteli nap, hiszen ma két baba született, másik kettő úton van.
Közúti baleset történt pénteken este kevéssel hat óra után a Kovászna megyei Kökös közelében. Rendőrök irányítják a forgalmat.
Kisfiú született elsőként 2026-ban a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. Demeter Szebasztian az újév reggelén látta meg a napvilágot.
A legtöbben belgyógyászati problémák miatt kértek orvosi segítséget a karácsonyi napokban a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban, de jócskán voltak gyermekgyógyászati, ortopédiai és neurológiai esetek is.
A hulladék elszállításáért is többet kell majd fizetni januártól Háromszéken. Megtudtuk az áremelés mértékét a TEGA Rt-nél.
szóljon hozzá!