
Szombaton este került sor arra a díjátadó ünnepségre, amely során a kézdivásárhelyi Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) Ex Libris-díjban részesült. A díjat a székely zászló ügye kapcsán tartott magatartásért kapták.
2014. július 07., 18:382014. július 07., 18:38
A Gyűjtemények Házában első ízben tüntették ki HVIM kézdivásárhelyi szervezetét: Gubcsi Lajos, a Magyar Művészetért Díj alapítója, valamint Borsos Géza, a gyergyócsomafalvi Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány elnöke, az Ex Libris-díj erdélyi kuratóriumának a székely zászló védelméért tanúsított példás magatartásért adott díjat a céhes város magyar érdekvédőinek.
Mint ismeretes kézdivásárhely önkormányzata által állíttatott, majd a karhatalmi nyomás miatt bevonatott székely zászlót a HVIM tagjai pótolták: a Gábor Áron szobor mellett nekik köszönhetően lobog két kék-aranysávos lobogó. A zászló bevonása ellen megmozdulással is tiltakozott a HVIM: kezdeményező akciójuknak köszönhetően Kézdivásárhely főterén ma több a székely zászló, mint valaha.
A díjazáson Ambrus Ágnes nyugalmazott egyetemi oktató mondott laudációt, kifejtve, hogy a vármegyések számára a jelmondatukban szereplő hit, hűség és bátorság nem csak üres szlogen, hanem tesznek is érte: míg a történelmi igazságtétel kiigazítására várnak, addig szociális tevékenységük is van, hiszen minden évben segítik a sanyarú sorban levő magyar családokat, a nyelvi jogokért küzdenek, stb. A díjat a HVIM részéről Beke István vette át.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
szóljon hozzá!