
A baróti középiskola új épületének befejezésére összpontosítanak
Fotó: Tuchiluș Alex
A középiskola új épületének befejezése, a kórházudvar rehabilitációja és az utcák rendezése is szerepel Barót város önkormányzatának idei prioritásai között. A beruházások listáját és a 2025-ös év költségvetését hétfőn fogadta el a képviselői testület.
2025. április 07., 20:222025. április 07., 20:22
A baróti tanács elfogadta a 2025-ös konszolidált költségvetést, méghozzá az eddigi legnagyobbat, ugyanis
Az összeg meghatározó része pályázati forrásokból származik. Noha a teljes összeg nem folyik be még az idén – hiszen a beruházások jelentős része több évre szól –, Benedek-Huszár János polgármester reményei szerint
Április 7-én fogadták el Barót város 2025-ös költségvetését
Fotó: Tuchiluș Alex
A város saját bevételei idén meghaladják a 17,4 millió lejt, ami körülbelül 2 millió lejjel több, mint a tavaly. A költségvetés bemutatásakor a városvezető felsorolta a bevételi oldal legfontosabb tételeit, így például
Az áfavisszaosztásból származó összeg közelíti a 6 millió lejt, továbbá az államtól kap a város célirányosan egymillió lejt, amelynek felét a kórházudvar felújítására, felét pedig két transzformátorállomás felépítésére kell költenie.
A kórházudvar rehabilitációja ütemterv szerint zajlik
Fotó: Tuchiluș Alex
A kiadási oldalon a személyzeti költségek 8,5 millió lejt tesznek ki, ehhez jön még mintegy 5,4 millió lej a város működtetésére.
A polgármester ismertette a költségvetés tételeit és a beruházási listát
Fotó: Tuchiluș Alex
A gyerekek meleg ebédjére 1,39 milliót költenek, a városi kórház működését idén is 257 ezer lejjel támogatják.
Az alapítványokkal, egyesületekkel való együttműködésre csaknem 776 ezer lejt szánnak, ebből
A 2025-ös beruházási lista különösen sokrétű, ezekből csak a jelenlegi legfontosabb tételeket soroljuk:
Kórházudvar felújítása: 1,4 millió lejes keretből folytatják a tavaly megkezdett munkálatokat, idén kétharmadát szeretnék befejezni a projektnek;
Utcák korszerűsítése: A Petőfi és a Gyöngyvirág utcák teljes felújítása és a Baróti Szabó Dávid utca egy részének modernizálására 3,7 millió lejt különítettek el, ezeket a közművesítés után fejezik be;
A Baróti Szabó Dávid Szakközépiskola új épületének befejezése: több mint 752 ezer lej szerepel erre a célra, ehhez hozzájön a pályázati forrás. A több mint három évtizede húzódó építkezést idén szeretnék befejezni.
Számos más, a Baróthoz tartozó falvak fejlesztését illető projekt is elindulhat és folytatódhat idén, például a közművesítési munkálatok, illetve a középületek felújítása.
Idén összesen 4 kilométer járda újul meg Baróton
Fotó: Tuchiluș Alex
A költségvetés és a beruházási lista egyöntetű elfogadása után a testület jóváhagyta a város tulajdonában lévő közszállítási vállalat, a Transloc Rt. költségvetését, megszavazták továbbá az RMDSZ Nőszervezete által kezdeményezett Babakelengye programot is, amellyel
Fontos előrelépés, hogy jóváhagyták az az övezeti rendezési tervet, amely az évek óta tervezett bölcsőde megépítéséhez szükséges. Ezt a beruházást teljes egészében az Országos Befektetési Társaság (CNI) fogja lebonyolítani.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!