Esküvői kiállítás és vásár Sepsiszentgyörgyön

Harmadik alkalommal kerül sor a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Cyclamen virágüzlet közös szervezésében a Nagy nap elnevezésű esküvői kiállítás és vásárra, szombaton 10 órától Sepsiszentgyörgyön. A szervezők számos újdonságot ígérnek.

Bencze Melinda

2015. január 30., 17:272015. január 30., 17:27

2015. január 30., 17:272015. január 30., 17:27

A Székely Mikó Kollégium konferenciatermében, valamint az elmúlt évben tapaszalt nagy érdeklődésnek köszönhetően az új helyszínként megjelölt emeleti sportpályán sorra kerülő rendezvényen gazdag programmal várják az érdeklődőket. Az eseményen idén bővítik a kínálati palettát, hiszen rendezvényszervezők, cukrászok, fodrászok, kozmetikusok, esküvői ruha- és virágszalonok, továbbá kastélyok, és ékszerészek vezetői is képviseltetik magukat az expón. Az érdeklődők nem csupán az esküvőszervezéssel kapcsolatos érdekességeket találhatják meg, hiszen a jelenlevő vállalkozók keresztelőkre, bálokra, valamint születésnapra is ajánlanak szolgáltatásokat.

Mivel az esküvők elengedhetetlen kelléke a tánc, így a szervezők ebben az évben is meghívták Imreh-Marton Enikőt, valamint Imreh-Marton Istvánt a Kék Hold Táncklub képviselőit, akik előadásukban angol és bécsi keringőt, valamint szenvedélyes rumba, illetve energikus cha-cha-cha táncokat mutatnak be szombat délután 17 órától.

A hangulatot a Party Szervíz zenekar biztosítja, akik élőzenét játszanak majd egész nap. Újdonság, hogy egy koktél-bárt is működtetni fognak a szervezők, ahol különböző ital különlegességeket kóstolhatnak meg az érdeklődők, akiket mindemellett a már megszokott menyasszonyiruha-bemutatóval is várnak. Az eseményre a belépő egy lej, azonban a megváltásával a látogatók automatikusan bekerülnek az esti sorsolásba, amelyen esküvői tortát, tizenhét éves bort, ingyenes menyasszonyi ruha-bérlést, de még gyűrűt is lehet majd nyerni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
Hirdetés