
Dimény Attila és kollégái örülnek, hogy egyre több pedagógust és diákot szólítanak meg a múzeumpedagógiai foglalkozások
Fotó: Daczó Hodor Barna
A kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum időszakos kiállítóterme idén hét tárlatnak ad helyet. Dimény Attila múzeumigazgatóval és Dimény Erika múzeumpedagógussal az elmúlt év mérlege mellett az idei tervekről is beszélgettünk.
2023. január 05., 10:002023. január 05., 10:00
Úgy tűnik, a járványhelyzet okozta két év pangás után visszaállt a rend, tavaly több mint 10 ezer látogatója volt a múzeumnak és a betervezett nyolc kiállítást is megtartották – mondta elöljáróban Dimény Attila múzeumigazgató. Hozzátette, a látogatók zöme tavaly is belföldi volt.
– hangsúlyozta.
Az idei év hasonlóan eseménydúsnak ígérkezik a múzeumigazgató szerint, hiszen terveik között hét időszakos kiállítás szerepel.
Májusban a helyi Nagy Mózes Elméleti Líceum rajztagozatos diákjainak kiállítását, júniusban a városnapok keretében kézdivásárhelyi és hatvani képzőművészek közös tárlatát, továbbá saját, Ne szuszogj, ne mozogj... Kész! munkacímet viselő pop-up kiállításunkat tekinthetik meg látogatóink. Utóbbi során egyebek mellett egy vásári fényképészstandot állítanánk fel a múzeum udvarán. Júliusban az Incitato alkotótábor zárókiállításának, augusztusban Csutak Levente grafikusművész egyéni tárlatának adunk helyet” – sorolta az intézményvezető.
Az említettek mellett októberben évfordulót is ünnepelnek. „Október 4-én lesz 200 éve, hogy a Székely Katonaneveldét megnyitották. Ennek kapcsán tudományos konferenciát rendezünk a múzeumban a székely katonai oktatás témájában.
– részletezte Dimény Attila.
Tavaly tavasszal végre hozzáláttak a szóban forgó ingatlan teljes körű felújításához. „A belső tereket intézményünk igényeinek megfelelően alakítják ki, egyebek mellett a mintegy 3 ezer négyzetméter hasznos felületből ezer négyzetméter a kiállítások számára lesz kialakítva” – nyugtázta a múzeumigazgató.
Az állandó és időszakos kiállításokhoz kötődnek a Dimény Erika múzeumpedagógus által a ’90-es évek vége óta vezetett foglalkozások, melyeknek köszönhetően évről évre növekszik a múzeumlátogató diákok száma. „Meggyőződésem, hogy a tárlatokhoz múzeumpedagógiai foglalkozások kell kapcsolódjanak. Az állandó kiállításokhoz idén is korcsoportok szerint hirdetünk meg foglalkozásokat, és az időszakos tárlatokhoz is társítunk hasonlókat. Az alapkiállítások kapcsán ovisoknak, kisiskolásoknak mesterségekkel kapcsolatos interaktív foglalkozást hirdetünk, a nagyobbaknak a céhekkel kapcsolatosat.
– sorolta a programokat Dimény Erika. Hozzátette, ezekre idén is szeretettel várják az érdeklődőket, előzetes jelentkezést követően. Dimény Attila a témával kapcsolatban megjegyezte: örülnek, hogy egyre több pedagógus és diák él a múzeumpedagógiai foglalkozások nyújtotta ismeretszerzési lehetőséggel. „Nem véletlen, hogy a látogatók tizedét a foglalkozások résztvevői teszik ki” – összegzett.
Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.
Eltűnt férfi miatt riasztották a hatóságokat, de már csak a holttestét találták meg az erdőben.
Elkezdődött a sepsiszentgyörgyi köztemetőben a gondozatlan sírhelyek jogi státuszának felülvizsgálata. A gondnokság felszólítást helyezett el azokon a sírokon, amelyek után nem fizették be a fenntartási díjat, illetve amelyeket elhanyagoltak.
Hat helyszínen tartottak házkutatást a rendőrök Kovászna megyében egy használt autók kereskedelméhez kapcsolódó adócsalási ügyben.
Jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani Sepsiszentgyörgyön június 12–13-án a Mozgás Éjszakája és a SepsiRun Futófesztivál idején. A lezárások több belvárosi utcát és lakóövezeti szakaszt is érintenek.
A magyar feltalálókra, számos Nobel-díjas tudósunkra és találmányaikra hívja fel a figyelmet a Dohánygyárban 5. alkalommal megszervezett Magyar Feltalálók Napja. De a mai fiatalok sem maradhatnak ki a programból, hiszen ők lesznek a holnap tudósai.
Új nézőpontokat nyit és gondolkodásra sarkall Sepsiszentgyörgy egyik legfiatalosabb rendezvénye. A MindFormers jó lehetőség az iskolák számára, hogy a jövő tanévre tervezett alternatív heteket izgalmas, interaktív programokkal töltsék ki.
Első alkalommal nyílik lehetőség arra, hogy a sepsiszentgyörgyi művészképzés végzős hallgatói a nagyközönség előtt is bemutatkozzanak. A Diploma című kiállítás a város első egyetemi szintű képzőművészeti képzésének eredményeibe enged betekintést.
Megalakította a Polgári Kört az EMSZ-en belül a székelyföldi tagság egy része, amely régóta konfliktusos viszonyban van az országos vezetéssel. A kezdeményezők szerint az új platform célja a nemzeti oldal megújítása és a közösségi érdekek képviselete.
Két hónapos nőstény vaddisznót találtak a rendőrök egy 43 éves Kovászna megyei férfi otthonában kedden, orvvadászat gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A helyszínen nagy mennyiségű szemét égetésének nyomait is felfedezték, ez szintén büntetendő.
szóljon hozzá!