
A díjkiosztón
Fotó: Trinfa Mária
A fogyatékkal élő emberek is lehetnek a társadalom erőforrásai, de az őket nevelő-gondozó családoknak a közösség támogatására is nagy szükségük van – hívták fel a figyelmet a sepsiszentgyörgyi Írisz Házban szervezett konferencián.
2025. december 07., 18:222025. december 07., 18:22
A fogyatékkal élők világnapjához, december 3-ához kötődő szakmai rendezvényen Bardócz Csaba bikafalvi református lelkész nyitó áhítata után dr. Birinyi Márk szociálpolitikai szakértő, a Magyar Szeretetszolgálat diakóniafejlesztési főigazgató-helyettese beszélt arról, milyen lenne az ideális együttműködés a család, közösség és szakemberek között annak érdekében, hogy a család ne rokkanjon bele a mindennapi terhekbe, és a fogyatékkal élő is kiteljesítse potenciálját. Kétségtelen, hogy
ugyanakkor azonban fejlődési lehetőség is lehet számukra, illetve kreativitásukat is élénkítheti. Utóbbit éppen azért, mert sokszor a szülőknek kell megtalálniuk azokat az eszközöket, utakat, amelyek által boldogulni tudnak.
A konferenciának részét képezte egy kerekasztal-beszélgetés is olyan szülőkkel, akiknek már felnőtt fogyatékkal élő gyerekeik vannak. A megszólalók – többségük Down-kóros gyerekek szülei – meséltek arról az élményről, ahogy tudomásul vették gyermekük másságát. Jellemzően traumatikusnak ítélték meg, hiszen
Azonban ezek a gyerekek nagyon tudnak szeretni, és bár saját világukban, támogató családi körben jól megvannak, és akár rendkívüli teljesítményre is képesek (egyikük többszörös úszóbajnok), vagy normális életet élnek annak köszönhetően, hogy az Irisz Ház munkaközvetítő irodája sikerrel integrálta őket egy munkaközösségbe, a szülőknek állandó gondja marad, hogyan biztosítsák a jövőjüket.
Dr. Kiss Jenő, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dékánja előadásában éppen a már korábban személyes megszólalásokban is felvetődött kérdéseket boncolgatta: mit és hogyan adnak nekünk fogyatékkal élő hozzátartozóink? A fogyatékosok világnapjához köthető konferencia tulajdonképpen hálózatépítő jelleggel is bírt, mert azon több olyan, többnyire egyházi hátterű szervezet képviselője is részt vett, amelyik maga is sérült személyekkel foglalkozik.
A világnapi program részeként délután az Irisz Házban megtartották az Árkosi Kulturális Központtal együtt szervezett, fogyatékkal élők számára kiírt képzőművészeti pályázat díjkiosztóját. Idén a 15. kiadásához érkezett Outsider Art megadott témáját az „Az élet vizének forrása” képezte. Az ötlet onnan eredt, hogy Kisborosnyón az Írisz Ház kutat fúratott olyan hátrányos helyzetű embereknek, akiknek nem volt tiszta ivóvizük.
Makkai Péter: 15 éves az Outsider Art, fogyatékkal élő alkotóknak szóló pályázat
Fotó: Trinfa Mária
A díjátadón Makkai Péter, a Diakónia Fogyatékkal Élők és Családsegítő Szolgálatának igazgatója, Kopacz Attila, az Árkosi Kulturális Központ igazgatója és Szebeni Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője köszöntötte a jelenlevőket.
a szakmai értékelést, illetve a díjazottakat a zsűri tagjának, Deuten–Makkai Rékának a leveléből ismerhették meg a jelenlevők. Megtudhattuk, egyre több technika ismeretéről tanúskodnak az alkotások, de egyben arról is, hogy hozzáértő mentorok foglalkoznak a fogyatékkal élő tehetségekkel.
Az Outsider Art – Írisz Ház Díj 2025 nyertese Bükkösi Rózsa lett Marosávásrhelyről, a második és harmadik díj Bukarestbe került Petrișor Iulianához és Dumitru Mihaelához. A Makkai János és Makkai Ildikó nevét viselő emlékdíjat a sepsiszentgyörgyi Szabó Róbert és a bákói Mănăilă Valentin Emanuel vehette át.
Az Irisz Háznál hagyomány, hogy a fogyatékkal élő világnapján átadják Az év esélyteremtő vállalkozása díjat annak a cégtulajdonosnak, aki testi vagy szellemi sérült személyt alkalmaz, ahelyett, hogy befizetné az államnak az ennek elmulasztásáért kirótt büntetőadót. A törvény szerint ugyanis
ha ezt nem teljesíti a vállalkozó, két minimálbérnek megfelelő összeget (azaz kb. havi 9000 lejt) be kell fizetnie az államkasszába.
Egyre több technikával készülnek a képek
Fotó: Trinfa Mária
„Jó volna ezt a pénzt itt tartani a megyében” – vélekedett Makkai Péter, hiszen nemcsak az alkalmazott fogyatékos személy boldogságának, önértékelésének tesz jót az, ha dolgozhat, hogy keresete van és egy munkaközösségbe illeszkedik, hanem az utóbbi is sokat nyerhet: a tapasztalatok szerint elfogadóbb és rugalmasabb lesz.
minden bizonnyal többen lennének alkalmasak a munkára, mint a jelenleg alkalmazott mintegy félszáz személy.
Az év esélyteremtő vállalkozása díjat idén a Dr. Office papír- és írószerforgalmazó üzlet tulajdonosa, Damian Dan nagyvállalkozó érdemelte ki – tudtuk meg Olcsvári Tündétől, az Irisz Ház pszichológusától. A cég már három fogyatékkal élőt foglalkoztat, és további kettőt szeretne alkalmazni. Ebben az Irisz Ház megváltozott munkaképességűeket segítő Ergon munkaközvetítő irodája aktívan közreműködik: felméri, melyik fogyatékkal élő milyen munkára alkalmas, de azt a kollektívát is felkészíti, amelybe integrálni kell az illetőt, és folyamatosan monitorizálja az alkalmazott teljesítményét, beilleszkedését, esetenként segít a konfliktusokat is elsimítani.
Személyzetének negyedét, 172 embert engedett el a kézdivásárhelyi Zarah Moden nadrággyár múlt hét végén. A kényszerintézkedést a minimálbér kötelező emelése és az olcsó ázsiai munkaerő jelentette konkurencia váltotta ki.
Beteltek a helyek az ingyenes melanómaszűrésre, amelyet szeptember 21–25. között szervez a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház a Kézdivásárhelyi Municípiumi Kórházzal együttműködésben.
Jelvénykíállítás nyílik csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Vadászati és Természettudományi Múzeumban. A több mint 5000 darabos tárlat a sporttól az űrkutatásig több témát is felölel.
Hosszú évek óta nem volt ilyen népes mezőny a Székely Vágtán, összesen 35 lovas állt rajthoz. A szervezők szerint külön öröm, hogy egyre több fiatal kapcsolódik be a lovassportba, ami azt mutatja, hogy van utánpótlás.
Tizenkettedik alkalommal vitték motorozni a sepsiszentgyörgyi Írisz Ház fogyatékkal élő foglalkoztatottjait a háromszéki motorosok. A résztvevők Erősdre utaztak, ahol ünnepi istentiszteleten majd közös bográcsozáson vesznek részt.
Terepjárós honfitársaink Mongólia után kissé megülték magukat Kazahsztánban. Azóta azonban megkerülték az Iszik-tavat, átkeltek a Pamíron, végigautóztak az afgán hegyek mentén, zongorakoncertet hallgattak Szamarkandban, és most hazafelé tartanak.
Nagy hajrával, a vezetést az utolsó körben megszerezve Etéd lovasa, Kelemen Sándor Géza nyerte a 15. Székely Vágtát. A verseny többi futama is számos előre nem látott helyzetet, sok izgalmat hozott a nézőknek. Sérülés vagy baleset szerencsére nem történt.
Elkezdődött a Bodok-hegység 1194 méter magas csúcsára tervezett kilátó építése. Egyelőre az alapozásnál tartanak, az építményt darabonként szállítják fel a hegytetőre – adta hírül Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke.
Szexuális bűncselekmény miatt korábban már letöltötte jogerősen kiszabott börtönbüntetését az a 40 éves, Kovászna megyei férfi, akinek ismételten egy kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt kell felelnie a törvény előtt.
A vasgárdista szemlélet markáns jelenlétét jelzi az AUR által kezdeményezett, a román zászló megcsókolását kötelezővé tevő törvénytervezet – véli Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint az államnak kötelessége lenne határozottan fellépni.
szóljon hozzá!