Érvényben marad az ortodox egyháznak kedveskedő kormányrendelet

Megalapozatlannak találta a brassói fellebbviteli bíróság a kovásznai Fenyő Szállót az ortodox egyháznak adományozó kormányrendelet felfüggesztésére vonatkozó civil kérést – közölte Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács ügyvezetője, a per egyik kezdeményezője.

Bíró Blanka

2015. október 06., 19:232015. október 06., 19:23

Gazda hangsúlyozta, nem is a rendelet felfüggesztését, hanem annak hatálytalanítását kérték, és a határidőn belül megfellebbezik a döntést. „Ez az indoklás is mellébeszélés – kommentálta a döntést Gazda. – Végigjárjuk a román igazságszolgáltatás minden állomását, majd a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordulunk, azért is kezdeményeztük civilként a jogi harcot, hogy erre legyen lehetőségünk.”

Az ügyet az alkotmánybíróság is tárgyalta, de visszaküldte a brassói táblabíróságra azzal, hogy nem tartozik a hatáskörükbe. Gazda Zoltán elmondta, az alkotmánybíróság a felperesekkel nem is közölte a döntését, sőt a honlapjukon sem szerepel az erre vonatkozó ítélet. Emlékeztetett, hogy egy másik perük is folyamatban van, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) döntését is megóvták, mert nem mondta ki egyértelműen, hogy a szálloda átadására vonatkozó sürgősségi rendelet diszkriminatív, ezt a bukaresti fellebbviteli bíróság tárgyalja.

Amint arról beszámoltunk, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezésére húsz háromszéki személy indított pert a román állam ellen, amiért az 2013 karácsonyán sürgősségi kormányrendelettel az ortodox egyháznak adományozott egy 89 szobás szállodát Kovászna fürdővárosban. A Fenyő Szálló korábban az állami protokollalap tulajdonában volt.

A kormány „a román nép nemzeti identitásának megőrzésében lényegbevágó szerepet játszó Román Ortodox Egyház támogatásának erkölcsi parancsára” hivatkozott a kormányrendeletben. A panaszosok azt tartották felháborítónak, hogy miközben a történelmi magyar egyházak a kommunista hatalom által államosított ingatlanjaikat sem kapták maradéktalanul vissza, a kormány székelyföldi szállodaadománnyal ajándékozta meg az ortodox egyházat, amelynek hívei Kovásznán a lakosság harmadrészét teszik ki.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál

A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében

Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében
2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés