Erdélyi zenekarok jelentkezését várják a Szent György Napokra

Alakul az április végén, május elején sorra kerülő Szent György Napok programja, a koncepcióváltás több helyszínt és programot is érint, úgy tűnik az óriásjátékok is kiszorulnak a belvárosból. A szervezők jelenleg erdélyi együttesek jelentkezését várják.

Bencze Melinda

2015. január 22., 23:372015. január 22., 23:37

2015. január 22., 23:372015. január 22., 23:37

A Szent György Napok szervezőinek elképzelése alapján pénteken és szombaton két-két helyi zenekar fellépésével kezdődik a program 18-tól 20 óráig a nagyszínpadon – jelentette be Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. A zenekarok kiválasztása céljából felhívást is intéztek, amely alapján még a múzeumkerti, valamint a szabadtéri utcazene produkciókra lehet jelentkezni. Ennek megfelelően tehát Sepsiszentgyörgy önkormányzata programajánlatokat vár a május 1 és 3 közötti időszakban zajló rendezvényre, ahova olyan erdélyi együttesek pályázhatnak, akik legalább egy éve működnek, továbbá élőzenét játszanak.

Az intézményhez beküldött ajánlatnak tartalmaznia kell egy rövid zenekar és programleírást, egy produkció demo felvételét, nagy felbontású fényképet az együttes tagjairól, a korábbi fellépések dátumát és helyszínét, a hangtechnikai, illetve az átállás idejére vonatkozó igényeit fellépés előtt és után. Ugyancsak a jelentkezéshez kell csatolniuk honorárium-igényüket, valamint a 120 kilométernél távolabbról érkező zenekarok esetében azt, hogy lesz-e szükség szállásuk, valamint étkezésük fedezésére. Az ajánlatokat a varosimazs@sepsi.ro címre lehet beküldeni 2015. január 31-ig. A programajánlatokat egy öttagú bizottság bírálja el, figyelembe véve a képviselt zenei stílust, a zenekar ismertségét és elismertségét.

A helyi fellépőket követően naponta három-három meghívott zenekar koncertezik még, ennek értelmében tehát pénteken és szombaton öt-öt, míg vasárnap három együttes szórakoztatja a városünnepre kilátogató közönséget. „A meghívottak nevét nem árulhatjuk még el, hiszen folyamatban vannak a tárgyalások és a szerződéskötések, de amint sikerül megállapodni, nyilvánosságra hozzuk ezeket is” – magyarázta a polgármester. Amennyiben a városlakók is úgy szeretnék, a Szent György Napokat a már megszokott tűzijáték zárja. Antal Árpád elárulta, az eddig hozzá beérkezett visszajelzések alapján a helyiek több, mint kilencven százaléka mindenképp igényelné a fényjátékot.

A tavaszi városünnep új helyszínnel gazdagodik, ugyanis Szent György-napi könyvvásárt terveznek a szervezők a Bodok Szálló előtti parkolóba. Itt első sorban az erdélyi kiadók kínálatából lehet majd válogatni. Mint ismeretes, a 2015-ben sorra kerülő városnapok koncepcióváltása a B színpadot is érinti, hiszen ennek helyére Gyermek-fesztivált terveznek a szervezők, amely a családosok bázispontjaként szolgál majd. Az itt zajló foglalkozásokat, játékokat és programot a katrosai Székölykök Fesztivál szervezője, a kézdivásárhelyi Next Egyesület tagjai fogják vezetni.

Az óriásjátékok is kiszorulnak a belvárosból, hogy ne torzuljon a tervezett rendezvény imázsa, valamint a városkép. Előreláthatólag ezek egy távolabb eső helyszínen fognak működni, valószínűsíthetően az Olt folyó töltésénél, ahol a cirkuszokat is fogadják. A polgármester kifejtette, hogy ebben az esetben a játékokkal érkező vállalkozások természetesen alacsonyabb díjat kell fizessenek a hely bérléséért. A múzeumkertbe is más koncepció alapján szervezik a programot, mivel tematikus koncertnapok lesznek: blues, dzsessz és világzenei produkciók követik egymást majd a hétvége során.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
Hirdetés