
Kezdő, fiatal vállalkozóknak ajánl uniós programot a sepsiszentgyörgyi Junior Business Club.
2014. július 08., 15:142014. július 08., 15:14
A JBC elnöke, Karácsony Zsolt elmondta, tapasztalataik szerint a közép-régió térségében kevés olyan fiatal van, aki él a vállalkozói programok nyújtotta lehetőségekkel. Az Erasmus – fiatal vállalkozóknak program során a tapasztalatcsere a vállalkozónál való munka során valósul meg, amelynek segítségével a részt vevő fiatal szert tesz a kisvállalkozás működtetéséhez szükséges képességekre. A fogadó előnye az, hogy vállalkozása új látószögbe helyeződik, és lehetősége van a külföldi partnerekkel való együttműködésre, illetve az új piacok megismerésére.
„Fontosnak tartom, hogy térségünk fiatal vállalkozói minél többen éljenek az ilyen lehetőségekkel, ahol rengeteg előnyre tehetnek szert úgy a személyi fejlődésük terén, mint a vállalkozásuk fejlesztésében. Arra ösztönözünk mindenkit, hogy a bemutatott programot tekintsék meg, és július 17-ig minél többen készítsék el az iratcsomót, hogy sikeresen tudjanak pályázni a programra” – mondta Karácsony Zsolt. Az új vállalkozók tudást és szakmai ötleteket gyűjtenek és cserélnek egy tapasztalt vállalkozónál, akinél tartózkodnak, és akivel együttműködnek az 1-6 hónapos időtartam során.
A tartózkodást részben az Európai Unió finanszírozza, a programban pedig azok vehetnek részt, akik elkötelezetten tervezik egy vállalkozás beindítását egy megvalósítható üzleti terv alapján, illetve az elmúlt három évben már elindítottak valamilyen vállalkozást. A jelentkezéshez konkrét üzleti terv elkészítése, valamint egy online regisztrációs űrlap kitöltése is szükséges. A program jelentkezési határideje július 17., érdeklődni személyesen is lehet a JBC irodában.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!