
Fotó: Nagy D. István
Háromszék kormánybiztosának adott igazat első fokon a Kovászna Megyei Törvényszék, a megyei önkormányzat épületének homlokzatára elhelyezett megyeháza felirat ügyében indított perben.
2013. november 22., 18:032013. november 22., 18:03
2013. november 22., 19:202013. november 22., 19:20
Az ítélőszék november 15-én hozott döntést az ügyben, helyt adva Dumitru Marinescu prefektus keresetének. A kormányhivatal vezetője ebben azt kérte, hogy a bíróság kötelezze a megyei önkormányzatot, hogy távolítsa el a feliratot, amely még a tavasszal került fel, a székely zászló védelmében Sepsiszentgyörgyön szervezett megmozduláson, akkor kizárólag magyar nyelven.
Marinescu a Székelyhon.ro érdeklődésére megerősítette, hogy az ítélethirdetésre majdnem egy hete került sor, amely egyelőre a prefektúrának kedvez. A kormánybiztos hozzátette, hogy mivel eddig minden ilyen jellegű, vagy a székely, illetve helyi szimbólumok ügyében indított bírósági eljárás esetében a megyei önkormányzat élt a fellebbezés jogával az alapfokú döntés után, így várhatóan most is ezt teszik. Kérdésünkre, hogy a mostanra két nyelven is feltüntetett elnevezés miért nem maradhat, a prefektus röviden annyit mondott: teljesen mindegy, hogy két nyelven szerepel a felirat, az nem a hivatalos megnevezése az intézménynek, így nincs mit keresnie a homlokzaton. A kormányhivatal ezért továbbra is fenntartja, hogy törvénytelenség történt, és az eltávolítását kérik.
Tamás Sándort, Kovászna Megye Tanácsának elnökét pénteken többszöri próbálkozás után sem sikerült elérnünk, így nem erősítette meg, hogy megfellebbeznék a törvényszék döntését. Az önkormányzati vezető korábban azt nyilatkozta, hogy nem lepte meg őket, hogy a prefektus figyelmét a székely és megyezászló mellett a felirat sem kerülte el, és emiatt szólította fel a testületet, hogy távolítsák el a feliratot, ezt követően pedig beperelte az önkormányzatot. Válaszkeresetükben felajánlották, hogy román nyelven is megjelenik az elnevezés (Casa Județului), ami elviekben elfogadható lett volna, hiszen az egykori szász vidéken bevett szokás a Ratthaus kifejezés használata. A pert egyébként az elnök az országos szinten uralkodó magyarellenes hangulat számlájára írta.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!