A sepsiszentgyörgyi kormányhivatallal szemben felállított óriási SIC-pannó eltávolítását kérte Sebastian Cucu nemrég kinevezett Kovászna megyei prefektus.
2015. január 22., 20:452015. január 22., 20:45
A kormánymegbízott ugyanakkor meghívta a háromszéki RMDSZ-es elöljárókat a kisegyesülés alkalmából tartandó hivatalos rendezvényre.
A Tamás Sándor megyei tanácselnöknek és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesternek címzett meghívóban Cucu kifejti: január 24. Románia egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, ezért kéri, hogy vegyenek részt a katonai és vallásos megemlékezéseken.
Ezzel egy időben hivatalos átiratban szólította fel a magyar elöljárókat, hogy „azonnal” távolítsák el a prefektúrával szemben, az ünnepség helyszínének szomszédságában felállított „SIC–Terra Siculorum” feliratú táblát. Eljárását azzal indokolta, hogy feladata a „társadalmi feszültségek megelőzése és a társadalmi béke fenntartása”.
A prefektus szerint a román civil szervezeteket tömörítő Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma vehemensen tiltakozik a pannó ellen, meglátásuk szerint jelenléte szélsőséges gesztus, sérti a románok nemzeti érzéseit, a kisegyesülés szellemét, ugyanakkor elmélyítheti a bizalmatlanságot a különböző nemzetiségek között, sőt az ünnep miatt a románok nemzeti méltósághoz való jogát is csorbítja. Cucu továbbra is a fórumra hivatkozva azt állítja, hogy a pannó fenntartásának felesleges ambíciója generálja a nemzetiségek közötti neheztelést.
Mint ismeretes, a sepsiszentgyörgyi óriáspannót először 2012-ben állították fel Codrin Munteanu akkori prefektus magyarellenes hadjárata ellen tiltakozva. A korábbi kormánymegbízottat érzékelhetően zavarta a tábla, megpróbálta eltávolítani, majd a román nemzeti ünnepre óriási román zászlóval takartatta le azt.
A lobogót ismeretlen tettesek megrongálták, így eltávolították róla, majd a táblát is levették, miután a prefektust menesztették tisztségéből. A SIC-pannó tavaly decemberben került vissza korábbi helyére, miután az azóta leváltott Marius Popică prefektus több pert is indított a magyar és székely szimbólumok használata miatt. A SIC-pannót tartó utánfutóra egyébként a héten ismeretlen tettesek helytelenül a „Fuk you” gyalázkodó feliratot írták fel.
Különleges esemény előzte meg a SepsiClassic komolyzenei fesztivál nyitónapját: negyven lelkes kerékpáros gyűlt össze és vonult végig a város utcáin klasszikus dallamok kíséretében. A stílusos kezdést kulturális és zenei programsorozat követi.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A tartós szárazság egyre aggasztóbb vízhiányt idéz elő Háromszéken. A legtöbb településen felszólítással próbálják szabályozni az ivóvízfogyasztást, máshol időszakosan korlátozzák az ellátást, ezzel megelőzvén a nagyobb bajt.
Főként visszaváltható üvegekre vadászva feszítik fel az okoskonténereket Sepsiszentgyörgyön. A TEGA igazgatója a lakosság segítségét kéri a vandalizmus megfékezésében.
Nagyon sok mozgássérültnek a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat által szervezett nyári tábor jelenti az év egyik kiemelkedő eseményét, ez idén június 29-től július 6-ig zajlott Mikóújfaluban.
Hat település között osztotta szét a Galac megyétől kapott egymillió lej értékű gyorssegélyt hétfői ülésén Kovászna Megye Tanácsa. Bíznak benne, hogy rövidesen az árvíz sújtotta községek fertőtlenítésére igényelt kormánytámogatás is megérkezik.
A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület fennállásának 35. évfordulójára készült dokumentumfilmet, hétfőn 17 órától mutatják be a kovásznai Csoma Emlékközpont és Népfőiskola székházában.
A sepsiszentgyörgyi rendőrséget riasztotta szombaton késő este egy nő, hogy 37 éves fia öngyilkosságot fontolgathat a vasútállomás környékén.
Elérkezett egy nemzedékről nemzedékre testálódott álom megvalósulásának ideje a kovásznai unitárius leányegyházközség számára: széleskörű közösségi összefogásnak köszönhetően saját gyülekezeti otthonuk lett.
Fokozott légköri instabilitásra figyelmeztető elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adtak ki a meteorológusok szombaton az ország tíz megyéjére.
szóljon hozzá!