
Tájékoztató előadást szervez a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara az európai uniós pénzek lehívásának módszereiről. Az ingyenes rendezvényre minden háromszéki vállalkozót várnak.
2014. november 25., 15:522014. november 25., 15:52
Sok szó esik manapság az uniós pályázati pénzekről, annál kevesebb azonban azok megszerzésének mikéntjéről. A legtöbb vállalatvezető nem tudja, melyek azok a kritériumok, amelyeket egy leadott pályázatnak teljesítenie kell, ezért a kereskedelmi és iparkamara – partnerségben a Business Project Consult céggel – képzést szervez . Az előadás a pályázati lehetőségeket járja körül, a meghívó szerint abban segíti a jelentkezőket, hogy miként szerezzék meg „a világ legolcsóbb pénzét”.
A kamara vezetője, Édler András elmondta: az EU már megjelentette a 2014-2020-as pályázati periódus kiírásait, így abban segítenék a vállalkozókat, hogy sikeres pályázatokat nyújtsanak be a jövőben. A képzésre november 26-án kerül sor, az előadó pedig Gabriel Manolatos, a BPC munkatársa lesz. Az előadáson a részvétel ingyenes, regisztrálni a cursuri@ccicov.com e-mail címen lehet.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
A mai igényeknek megfelelő szabadidős és ifjúsági központot építene Kovászna Megye Tanácsa Zabolán. A Csipkés tábor jelenlegi főépületének helyére megálmodott létesítményt 3,5 millió eurós uniós támogatással valósítanák meg.
Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.
Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.
A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.
A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.
A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.
szóljon hozzá!