Elmennének vagy tanácstalanok a fiatalok

•  Fotó: fotó: Bartos Lóránt

Fotó: fotó: Bartos Lóránt

Érdekes kezdeményezéssel rukkolt elő Babos Botond kézdivásárhelyi önkormányzati képviselő. A céhes város döntéshozó testületének legfiatalabb tagja kérdőívekkel méri fel a fiatalok igényeit.

Bartos Lóránt

2013. október 15., 12:502013. október 15., 12:50

2013. október 15., 15:342013. október 15., 15:34

A serdülőkorban levő fiatalok, azaz a 9–12. osztályos diákok érdeklődési körét, terveiket és szülővárosukkal szembeni elvárásaikat akarja egy közvéleménykutatás révén feltérképezni Babos Botond önkormányzati képviselő, aki a diákszövetségek elnökeivel tartott sajtótájékoztatót.

Köztudott, hogy sok értelmes, ügyes fiatal van Kézdivásárhelyen és az is felmerül, hogy miként alakul a sorsuk az iskola elvégzése után. Erre a kérdésre próbálunk egy kisebb közvélemény-kutatás révén választ kapni – mondotta felvezetőjében a fiatal képviselő.

A kérdőív útján azt térképezik fel, hogy melyek a helyi fiatalságnak az igényei, milyen szórakozási lehetőségekre vágynak, és természetesen az elképzeléseikre is kíváncsiak. A közvélemény-kutatási ív első fele személyes jellegű: mivel foglalkoznak általában a fiatalok, mivel töltik a szabadidejüket, mire költik a zsebpénzüket, stb. Utána arra kell válasz adniuk, hogy miként látják a jövőjüket: a városban élnének-e továbbra is, vagy éppen külföldre költöznének. A közvélemény-kutatás ötletgazdája arra is kíváncsi, hogy a fiatalok miként tennék élhetőbbé, színesebbé a várost, van-e igény például ifjúsági ház létrehozására.

A négyoldalas kérdőív kétnyelvű (magyar illetve román) és nem a szokásos ikszeléssel kell kitölteni, hanem meg kell fogalmazni a válaszokat.

A közvélemény-kutatás elvégzéséhez önkormányzat is segítséget nyújt: az ívek sokszorosítást vállalta fel. Babos Botond osztályfőnöki órákon fog részt venni, éppen ezért a tanárok segítségét kéri, hogy a diákok teljes komolysággal álljanak a kérdéshez, hiszen róluk, a jövőjük alakulásáról van szó.

Ilkei Loránd, a Református Kollégium diákszövetségének elnöke annak örvend, hogy valaki a fiatalokat is megszólítja, kíváncsi a véleményükre. Mint mindenkinek, a fiataloknak is vannak elvárásaik és kötelezettségei, de nem nagyon tudták hallatni hangjukat – fejtette ki véleményét.

Kovács Nóra, a Gábor Áron Műszaki Oktatási Központ diákszövetségének elnöke elmondta: nagyon jó ötletnek tartja a kezdeményezést, főleg, hogy úgy látja, hogy hiányoznak a célok a diákok életéből. „Sokan úgy gondolják, hogy elvégezem az iskolát, és leszek, ami leszek, itthon utcát seperek vagy külföldön dolgozom. Sokan nem terveznek előre, nem gondolkodnak egy egyetem elvégzésén, egy biztos háttér kialakításán, hanem csak egyszerűen sodródnak az árral” – vélekedett Nóra, aki szerint vannak kivételek, viszont a nagy többség céltalanul éli mindennapjait.

A helyi képviselő kifejtette: nagyon kíváncsi, hogy milyen céljaik van a diákoknak, miként látják magukat az elkövetkezendő öt-tíz évben. A felmérést nem kötötték időhöz, a cél hogy minden egyes fiatalt meg tudjanak szólítani. Babos szerint az igények felmérése után eleget próbálnak tenni a fiatalság elvárásainak, illetve havonta megpróbálnak egy-egy szakember segítségével tanácsokat adni a diákoknak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés