
Elmarad a háromszéki diákok tanügytemetési akciója, mivel az illetékes miniszter bejelentette: havonta fizetik vissza az ingázási bérletek költségeit a tanulóknak.
2013. november 06., 15:412013. november 06., 15:41
A szállítási bérletek árát ezentúl havonta térítik meg a diákoknak – jelentette be Remus Pricopie tanügyminiszter, hozzátéve, hogy a diákok csakis a szükséges igazoló iratok felmutatásával kaphatják vissza az utazási költségeiket. A miniszter ígérete szerint az eddigi nehézségek ellenére a havi költségtérítés rendszeressé fog válni. A szaktárca még 1,6 millió lejjel tartozik a háromszéki ingázó diákoknak – ezt már Keresztély Irma, Kovászna megyei főtanfelügyelő mondta, kiemelve, hogy csak azoknak az ingázóknak jár vissza a bérletpénz, akiknek a településén nincs iskola vagy nem folyik anyanyelvű oktatás.
Mint ismeretes, a háromszéki diákok újabb tiltakozó akcióra készültek a héten, melynek keretében jelképesen eltemették volna a tanügyi rendszert, mivel az szerintük megbízhatatlan és kiszámíthatatlan. A megmozdulásra csütörtökön került volna sor Plugor Sándor Művészeti Szakközépiskola előtt, viszont a szervezők visszavonták a felhívást. Az akció főszervezője, Szakáli Zalán megkeresésünkre szűkszavúan úgy nyilatkozott, hogy a tüntetés objektív okokból marad el, de nem kíván többet mondani az ügyben. Információink szerint a diákok szervezkedését a művészeti iskola vezetője, Lőfi Gellért tiltotta meg, de erről a főszervező nem kívánt nyilatkozni. Lőfi Gellértet többször is megpróbáltuk elérni telefonon, illetve e-mailben, de egyelőre nem reagált kérdéseinkre.
Nemes Előd, a helyi önkormányzat néppárti képviselője minden diákok által szervezett tüntetésen kiállt a tanulók mellett, és a csütörtöki megmozdulást is támogatta. Mivel az elmúlt hetekben újabb tíz százalékot kifizetett a minisztérium az utazási költségekből, és megígérték, hogy ezentúl nem lesz elmaradás, elhalasztották a tiltakozó akciót – mondta el.
Ettől a tanévtől egyébként az oktatási minisztérium a helyi útviszonyok és távolságok függvényében határozta meg az ingázásra kifizetendő összeget, így legtöbb 58 lejt lehet elszámolni bérletköltségként. A fennmaradó összeget a diákoknak kell kifizetni.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!