
Fotó: Kristó Róbert
A kutyasétáltatókat ellenőrzik a jövőben a Tega Rt. munkatársai, ugyanis a nyilvántartás szerint jelentősen csökkent a tömbházakba bejelentett kutyatartók száma.
2014. április 02., 14:002014. április 02., 14:00
A sepsiszentgyörgyi Tega Rt. köztisztasági vállalat vezetője, Tóth Birtan Csaba elmondta: munkatársai a következő napokban kezdik meg a kutyatartók ellenőrzését, ugyanis míg két évvel ezelőtt 727 tömbházlakásban élő kutyát jelentettek be, ez a szám idénre 496-ra esett vissza. A csökkenés oka valószínűleg az, hogy többen is elfelejtették bejelenteni az ebeket, és nem fizetik a köztisztasági illetéket sem. A nyilvántartás azonban nem teljes, hiszen a lakóbizottságok jelentették le ezeket az adatokat, így az is megtörténhet, hogy több kutya lakik együtt az emberekkel, mint amiről tudomásuk van a hatóságoknak.
A Tega Rt. vezetője továbbá kihangsúlyozta, továbbra is büntetik azokat a személyeket, akik nem takarítják el a kutyapiszkot sétáltatás közben, illetve a parkban, játszótereken sétáltatják négylábú kedvenceiket. A kutyaürülék eldobásához hatvan tárolót biztosít a vállalat, és havonta mintegy 30 ezer műanyag tasakot is kihelyeznek a tárolókba, ezek nagy részét azonban ismeretlen tettesek lopják el. A köztisztasági vállalat a kutyaadót még 2011-ben vezette be, és 55 darab tárolóedényt helyeztek ki a város különböző pontjaira.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.
Egyre nagyobb nyomás nehezedik az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre és önkormányzatokra a háromszéki községvezetők szerint. Az adóemelést a vidékiek is megérzik, különösen a kis jövedelműek és az idősek kerülnek nehéz helyzetbe.
A címben megfogalmazott kérdés költőinek tűnhet, pedig van rá precedens. Sőt, néhány kézdivásárhelyi tanácsos nemhogy nem szavazta meg a Bukarest által előírt adóemelést, hanem még kérkedik is vele. Holott nem kellene – mondja a város polgármestere.
Számos ittas sofőrt tartóztattak fel a hatóságok az év első napjaiban Háromszéken, ráadásul olyan is volt köztük, aki vezetői engedély nélkül ült a kormányhoz – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.
Csendes volt az évkezdés a kézdivásárhelyi kórház szülészetén: szokatlan módon egyetlen gyermek sem jött világra az első pár napban. Január ötödike azonban örömteli nap, hiszen ma két baba született, másik kettő úton van.
Közúti baleset történt pénteken este kevéssel hat óra után a Kovászna megyei Kökös közelében. Rendőrök irányítják a forgalmat.
Kisfiú született elsőként 2026-ban a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. Demeter Szebasztian az újév reggelén látta meg a napvilágot.
A legtöbben belgyógyászati problémák miatt kértek orvosi segítséget a karácsonyi napokban a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban, de jócskán voltak gyermekgyógyászati, ortopédiai és neurológiai esetek is.
A hulladék elszállításáért is többet kell majd fizetni januártól Háromszéken. Megtudtuk az áremelés mértékét a TEGA Rt-nél.
szóljon hozzá!